A 2ManyDJs beveszi a TV-székházat
Szerző: justin_c | blog | Létrehozva: 2009. 11. 8., 20:50
Forradalmárok, figyelem! Itt a remek alkalom, hogy legálisan be lehet pillantani a szabadság téri volt MTV székházba. A zenei aláfestésről napjaink egyik legnagyobb aréna-house és party-electro párosa, a 2ManyDJs gondoskodik.
Nagyszabású partira kerül sor november 27-én Budapesten. Már az is épp elég megdöbbentő, hogy egy ennyire aktuális és toppon lévő duót hazánkba csábítsanak, a szervezők rácsapnak még egy merőkanálnyi lecsót, és helyszínnek a volt MTV székházat foglalták be. Le vagyunk nyűgözve. Hogy kik is állnak emögött? Nos, a Hypnosis és a Cinetrip közös produkciójáról beszélünk. Az ígéretek szerint 2000 négyzetméteren, három teremben folyik majd a vigadozás amire nagyon kíváncsiak vagyunk, hiszen a legnagyobb félelem a Tőzsdepalotával kapcsolatban, hogy miként lehet oda akár ezreket is bepréselni. Persze ahhoz, hogy ezek az ezrek mind meglátogassák a rendezvényt, jóféle kampány kell. Nekünk fogalmunk sincs, hogy mekkora közönséget vonzhat a Soulwax DJ produkciója.
A Dewaele testvérpár alkotja a 2ManyDJs duót, David és Stephen ugyanakkor ki is teszik a belga electro csapat Soulwax felét. Színpadi produkcióként 1995-ben debütáltak és eddigi utolsó albumuk a Part Of The Weekend Never Dies tavaly jelent meg. Az évtizedes történelmükben remixerként is hagytak lenyomatot a zenei palettán: készítettek átiratokat Kyle Minoguenak, a Ladytronnak, Felix da Housecat-nek és a Sugababesnek is. Ugyanakkor producerként közreműködtek Tiga zseniális új albumán is. Maga a 2ManyDJs a két testvér hobbimixelésének az eredménye, aztán amikor egyre több helyre kezdték hívogatni őket, csak akkor vált komollyá. Olyannyira, hogy 2009-ben nem is volt olyan igazi fesztivál, ahol vagy a Soulwax vagy ők ketten nem léptek fel.
Nagy fegyvertény a szervezőktől, hogy betámadták a Tőzsdepalotát és sikerült bevinni oda a rendezvényt. Nagyon hiányzik a hazai szcénából, hogy ilyen különleges helyszíneken tartsanak – ha csak alkalmi jelleggel is – partikat. A testvérpár felvállalása rejt magában nem is kis rizikót, de talán van legalább kétezer ember, akit érdekel a fergeteges, igazi ugrálós észvesztő energikus produkciójuk. Mi ott leszünk.











Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.