A zene mindenért kárpótol?
Szerző: justin_c | blog | Létrehozva: 2009. 08. 22., 12:11
A magunkfajta egyszeri zenerajongót alkalmasint minden negatívum ellenére képes a tökéletes zenei élmény feltölteni és jótékony fátylat von a szemünk elé. Persze nem árt ha észben tartjuk, hogy igenis meg kell fizetni az árát annak, hogy három világsztárt egyszerre hallgathatunk a város szívében. A tanulságot mindenki vonja le maga.
Csak irígyellni tudom azokat akik függetleníteni tudják magukat a körülményektől egy olyan rendezvényen ahol (egykori) kedvenceink húzzák a talpalávalót. Az ugyanis biztos a szerdai városligeti rendezvény esetében, hogy zenetörténelmi esemény volt. Bár az elektronikus zenei szcénában már nem Sasha és John Digweed a top nevek mégis legendáknak számítanak – úgy pedig még különlegesebb a helyzet, hogy James Zabiela warm-uppol kettejüknek.
Kezdem azzal ami hibátlan volt: a zenei produkcióra csak csillagos ötös jár. Látszott, hogy mindhárman nagyon élvezik a bulit, hiszen onnan fentről szép volt minden. Egy szabadtéri rendezvény a város közepén, többezres örjöngő tömeg – minden DJ ilyenről álmodik tojáshéjjal a seggén még a bedroom korszakában. Haladó, lendületes és buliztató szett volt mindenkié okosan, jó időben elhelyezett ismertebb felvételekkel (talán Zabiela is kaphatott volna még egy back to back lehetőséget mondjuk Sashával de ez már csak hab lett volna a tortán).
A helyszínt már ismerhettük régebbről, de aki sosem jár korizni vagy sosem volt csónakázni az is sejthette nagyjából, hogy mire számítson: semmire. Egy nagy területre ki lett csapva egy színpad (nem pont a DJ-k miatt hanem leginkább a pénteki Hónaljmirigyek kedvéért) és annyi. Persze egy ilyen kaliberű partyn nem számít a design és a cicoma. A hangminőséget csak abban a viszonylatban éri meg vizsgálni, hogy a város kellős közepén voltunk. Ha így nézzük elfogadható volt – főleg elöl a tömegben. Azért a kérdés felmerül, hogy miként kap egy ilyen rendezvény engedélyt a VI. kerületben az önkormányzattól amikor a szomszédban épp meg akarják tiltani a zárt helyen történő zeneszolgáltatást is (költői a kérdés persze).
A vendéglátás viszont kritkán aluli volt. Talán előre vázolható volt, hiszen viszonylag olcsó belépők (főleg az early bird tikettek) általában pimasz lehúzást ígérnek kiszolgálás fronton. Első észrevétele mindenkinek ugye az lehetett, hogy nincs karszalag, vagyis a jegy egyszeri belépésre jogosít – jó ne piáljon senki a kocsiban – irány tehát a bár. Itt aztán volt minden mi szem szájnak ingere: két decis műanyagpohár a long drinkeknek öklömnyi jéggel természetesen; vodka-redbull esetén kifejezetten takarékos megoldás a kis kiszerelés, hiszen így elég csak a fél doboznyi energiaitalt a pohárba önteni (a másik jó lesz a következő delikvensnek); akkor is nagyon leleményesnek bizonyultak a szervezők amikor az antialkoholistákra gondoltak ugyanis a szénsavas üditőkből beszereztek jó sok “egy húzásra” dobozt (tudjátok a 0,25-ös kiszerelést amit még nemrég 99Ft-ért árultak a közértekben) roppant magas színvonal.
A legnagyobb negatívumot a buli vége jelentette. Igaz, hogy a Fame-től megszokott 5 óra utáni zárást kitolták 6 utánra, mégis égett a pofánkról a bőr amikor Sasha utolsó számként felrakta az Xpandert amelyből összesen ha 1 perc lemehetett ugyanis valami bérmikrofonista promoter junior nem volt rest lehúzni hogy elmondhassa mekkora parti vár mindenkit a Coronitában. A zárás időpontja biztosan nagyon szigorú dolog, de akkor utána miért mehetett le még egy zene Digweedtől? Ennyire gyökér dolgot még nem láttunk (bár Sasha láthatóan nem akadt ki tőle ilyen-olyan okokból). Kárpótlásul nálunk végighallgatható:
Az alap kérdésre természetesen objektív válasz nem létezik, ki-ki döntse el maga, hogy a körülményeken túllépve hova helyezi ezt a partit a többihez képest magában. Az biztos, hogy ha a szervezők egy kicsit is asszisztálnak a DJ-k produkciójához akkor gazdagon feltöltődve térhettünk volna haza. Amúgy a művészurak nagyon élvezték ez teljesen egyértelművé vált hazaérve a Twitter feedekre pillantva hiszen Digweed és Zabiela is posztolt fényképet a Városligetből, azóta utóbbi már egy rövid videót is pörget a Facebookon amelynek kommentárjában az év eddigi legjobb fellépésének nevezi a szerdait.











2 hivatkozás
Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.