Akikért érdemes sátrat verni: TOP 10 fesztivál műsor

Az idei nyár nem fukarkodik a fesztiválokban, ám mindenhova eljutni nem könnyen kivitelezhető sem időben, sem pénzben. A jegyek megvásárlásakor lényeges a helyszín, az ár, az időpont, de sokunknak még mindig a meghívott fellépők minősége a legfontosabb. Az alábbi TOP 10 őket rangsorolja, szubjektíven persze.

2010-ben végre eljutottunk oda, hogy már maga a fesztivál kiválasztása sem egyszerű feladat, nem még hogy a fellépők között szelektálni. Ha így folytatjuk, jövőre már tényleg minden hétvégére jut olyan fesztivál a nyári hónapokban, ahova érdemes lesz leutazni az elektronikus zenei fellépők miatt. Most sem voltunk könnyű helyzetben, pedig már túl vagyunk egy DumDum, egy Pannónia és egy Kecel fesztiválon is, pedig ezekből is befért volna 1-2 a tízes felsorolásba. De hosszú még a nyár, vár minket Sopron (VOLT), Zamárdi (Balaton Sound), Agárd (Part Fesztivál), Tokaj (Hegyalja) és persze a fesztiválok fesztiválja, a Sziget is. A bérlet- és napijegy árak azonban – a válság ellenére – az egekbe szöktek, egy erősebb fizetés sem elegendő mindenhova eljutni és még élvezni is a koncerteket. Ezért rangsoroltunk mi is, hogy tudjuk, kik azok, akikre idén feltétlenül kíváncsiak vagyunk.

10. TIGA

Hol: VOLT Fesztivál, Sopron – OTP Junior Színpad
Mikor: július 1., csütörtök – 02:00

A kanadai illetőségű DJ és producer fellépése annyiban nem számít kuriózumnak, hogy 2-3 évente azért sikerül itthon elcsípni, ám olyankor mindig valami borzasztóan emlékezetes partyt tud röffenteni. Nem beszélve arról, hogy egyik legjobb magyarországi fellépése pont egy fesztiválon, a 2007-es első Balaton Sound-on volt, az utolsó nap utolsó fellépőjeként. Ha ott voltál a T-Mobile teraszon hajnali 4-kor, tudod miről beszélünk. Ha nem, irány Sopron, estére leérsz.

9. ZAGAR

Hol: Balaton Sound, Zamárdi – T-Mobile Terasz
Mikor: július 10., szombat – 20:00

A Zagar tipikusan az a zenekar, akit csak és kizárólag fesztiválon érdemes végig ugrálni. Mert ugrálni fogsz , az biztos, hiszen ilyenkor nem csak Zságer Balázs és a srácok, hanem a teljes Underground Divas valamint az ősrockereket megszégyenítő hanggal bíró Ligeti Gyuri is tiszteletét teszi, bár neki néha hamarabb sikerül berúgnia, mintsem hogy ez tudatosuljon benne. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a szabad ég alatt, a T-Mobile teraszon kaphatjuk el őket, ráadásul pont a lemenő nap árnyékában.

8. KRAFTY KUTS

Hol: Hegyalja Fesztivál, Tokaj, Rakamaz – Pepsi Színpad
Mikor: július 15., csütörtök – 00:30

A Hegyalja eddig elkerülte az elektronikus zenéért rajongók figyelmét, pedig az utóbbi években már a tokaji Rakamazon is igyekeznek kedvezni nekünk. A korábbi fesztiválokon elcsíphettük itt Adam Freeland-et, a Basement Jaxx-et és a Faithless-t is. Idén – a korábbi VOLT-okhoz hasonlóan – egy napra próbálták az elektronikus zenei fellépőket csoportosítani, így még nagyobb a késztetés, hogy Kelet-Magyarország felé vegyük az irányt. A Krafty Kuts fellépése önmagában is meggyőző tud lenni, de az összeállítás legvégén meglátod majd, miért érdemes csütörtöki napi jegyet váltanod a Hegyaljára.

7. SIMIAN MOBILE DISCO

Hol: Sziget Fesztivál, Budapest – Party Aréna
Mikor: augusztus 12., csütörtök – 19:30

Az angol e-zenei újhullám egyik legjobb csapata, a Simian Mobile Disco végre egy olyan minőségi zenekar, akiket már többször is bedobtunk a Kívánsággépbe az évek során, és ami most végre teljesülni is látszik. Külön dicsérendő, hogy a James Ellis Ford és James Anthony Shaw alkotta SMD pont akkor látogat el hozzánk, amikor megjelenik a legújabb, várva-várt harmadik nagylemezük, a Delicatessen & Delicascies. Üröm az örömben, hogy a Sziget idei újításának köszönhetően a Party Aréna már este fél nyolckor kinyit 1-1 kifejezetten csábító fellépővel (bővebben erről itt), ám a másik újítás, miszerint féláron mehetsz be este 11-kor az éjszakai programokra, pontosan kiüti a Simian Mobile Disco fél nyolcas fellépését, így arra teljes árú napijegyet kell váltanod. Baszki.

6. DANNY HOWELLS

Hol: Part Fesztivál, Agárd
Mikor: július 29., csütörtök

Danny Howells, nos igen, ja, nem egy idegen név a hazai klubberek körében, ráadásul idén is járt már nálunk, de nem a szabad ég alatt. Persze nem csak emiatt érdemes sátrat verni a Velencei-tó partján. Danny Howells az a DJ, akinek szigorúan egyedi stílusa van, évről-évre képes megújulni, de csak a saját határvonalain belül. Megunhatatlanul lehet végighallgatni 6 és 8 órás szettjeit, és egyik szettje sem hasonlít a pár nappal korábbira. Pluszpont járt azért is, mert ő lesz az első Part Fesztivál első komolyabb fellépője, így könnyen beírhatja magát a hazai fesztivál-történelembe.

5. BOYS NOIZE VS. EROL ALKAN

Hol: Sziget Fesztivál, Budapest – Party Aréna
Mikor: augusztus 12., csütörtök – 00:30

Az erős csütörtöki Szigetes nap (Faithless, SMD, Zagar) legjobban várt fellépője az igazi német party-techno képviselője, Alexander Ridha, vagyis a Boys Noize. Ő sem először érkezik hazánkba, azonban egy olyasvalakit cipel magával a nyári fesztivál-állomásokra, akivel együtt legyőzhetetlen párost alkotnak: Erol Alkan-t. Alkan, aki a hírhedt londoni Trash klub házigazdája volt, nem mellesleg 2006-ban a legjobb DJ az angol Mixmag magazin szerint, már pedig ők biztosan tudják… Három-órás műsoruk éjjel fél egykor kezdődik, így akár az esti félárú belépővel is csapathatunk rájuk.

4. THE PRODIGY

Hol: VOLT Fesztivál, Sopron – Soproni Nagyszínpad
Mikor: július 2., péntek – 23:00

Az idei VOLT-on nem sikerült egy napra tenni az összes érdekes e-zenei fellépőt, talán direkt, talán figyelmetlenségből, ám így nem biztos, hogy annyi látogatója lesz ebből a kultúrából, mint a tavalyi évben (2009-ben egy napon volt Laurent Garnier, a Freestylers és James Holden is). Így a csütörtöki Tiga fellépés után egy nappal, pénteken este lép fel a The Prodigy, akiknek viszont minden fellépésére érdemes jegyet váltani. Jártak ők már Sopronban korábban is, de folyamatos újításuk miatt mindig friss műsorral állnak elő. A tavaly megjelent Invaders Must Die c. nagylemezük pedig szintén ütős lett, olyannyira, hogy idén csak a legnagyobb fesztiválokon mutatják be a hozzá kapcsolt live műsort, így kifejezetten unikumnak számít a VOLT-os fellépésük.

3. 2MANYDJS

Hol: Balaton Sound, Zamárdi – Heineken Nagyszínpad
Mikor: július 11., vasárnap – 20:00

Ha létezik igazán elborult agyú, őrült, tépős elektrót produkáló zenekar a világon, az biztosan a 2manydjs. Zenei stílusuk ennél pontosabban szinte megfogalmazhatatlan, de ők biztosan nem is foglalkoznak ezzel. Mint ahogy te sem fogsz, csak győzd figyelemmel kísérni a számokat egymás-után, és akkor tutira bekerülsz a Guiness rekordok könyvébe. Nem ritka ugyanis, hogy egyszerre 6 zene szól egyszerre, és szinte egyszer sem fordul elő, hogy csak egy track menjen. Tavaly már bizonyítottak a Tőzsdepalotában, de a Balaton Sound zárónapján, naplementében a Nagyszínpadon biztosan utánozhatatlan lesz. Még akkor is, ha közben a foci vb döntője megy majd egy távoli kivetítőn…

2. DEADMAU5

Hol: Sziget Fesztivál, Budapest – Party Aréna
Mikor: augusztus 15., vasárnap – 01:30

Deadmau5 a név, akitől három éve zeng minden elektronikus zenei médium, és persze minden klub is, hiszen nincs ma olyan nagyszabású party, ahol ne csendülne fel az egérfejbe bújt Joel Zimmermann egyik slágere. A bolygó legnagyobb fesztiváljainak pedig kutya kötelességük meghívni őt személyesen, már ha akad még szabad időpontja. Tavaly szilveszterkor szinte egymaga megtöltötte a több mint 20 ezres férőhelyű londoni o2 arénát, ahol a Ministry of Sound év végi mulatsága zajlott. Akkori belépője nem volt egyszerű, ilyet persze a Szigeten alig ha várhatunk tőle, kihagyni azonban az egyik legnagyobb vétek lenne, amit egy hazai klubber elkövethet az évben.

1. GROOVE ARMADA

Hol: Hegyalja Fesztivál, Tokaj, Rakamaz – Hegy’ Színpad
Mikor: július 15., csütörtök – 23:00

Haragudhatnánk is az Andy Cato és Tom Findlay alkotta Groove Armada zenekarra, de inkább ujjongunk örömünkben, hogy nem bojkottálják véglegesen Magyarországot. 2009-ben ugyanis óriási kavarás után előbb a Balaton Sound Nagyszínpados koncertjüket mondták le, majd a helyére betervezett DJ-szettet is, ami már nekünk volt kellemetlen, Ezek tükrében persze csak a koncert után leszünk nyugodtak, amit viszont semmi esetre sem szabad kihagyni ezen a nyáron, több okból sem: ez lesz az első koncertjük itthon; pár hónapja jelent meg legújabb – és angol sajtó szerint eddigi legjobb – albumuk, a Black Light; a csütörtöki nap a Hegyalján – mint ahogy fentebb is írtuk – igen jó lesz; a My Friend-re élőben ugrálni megfizethetetlen. Minden esély megvan rá, hogy az év legjobb koncertje legyen.

Címkék:  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | 

2 Hozzászólás

  1. Pali | 2010. 07. 1., 19:18

    David Guettát kihagytátok

  2. GjoNhnNN | 2010. 07. 14., 16:51

    Gondolom nem véletlen ;)

Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.