Sikeres volt a mozgósítás: az A38 hajó lett a világ legjobb bárja

Véget ért a Lonely Planet turisztikai magazin globális szavazása, amelyen a budapesti A38 hajó végzett az első helyen. A Szimpla romkocsma pedig a dobogó harmadik fokára állhatott. Gratulálunk!

A közönségszavazáson több, mint 13 ezer szavazatot kapott a Petőfi híd budai hídfőjénél kikötött hajó. A Lonely Planet kiemeli, hogy a kiselejtezett szállítóhajóból vagány zenei helyszínt varázsoltak ahol a nyarak a legizgalmasabbak. Azért mi tudjuk, hogy az A38 elsősorban koncertteremként, klubként és étteremként működik. A hajó gyomrában talán az ország legjobb hangrendszere szól hétről-hétre, az étteremben nagyszerűek a fogások (a legtöbb külföldi előadó is itt vacsorázik) és valóban, nyáron a tetőterasz, valamint a hátsó fedélzet kiváló bulihely már délutántól. Nemrég bővítették egy további kiállítóteremmel a hajót, amely így végképp a budapesti multikulti fellegvára lett.

Emlékezzünk meg a harmadik helyet elérő Szimpla kertről is, amely tulajdonképpen stílusteremtő helyszín (azóta már franchise-ként működik több országban is). A romkocsma fogalmát a Szimplán keresztül ismerte meg az ország (és a világ), a kibelezett romos lakóépület feldíszítése után a legnépszerűbb találkahellyé vált rövid időn belül.

Természetesen – mint minden közönségszavazás – ez is arról szólt, hogy ki tud több rajongót mozgósítani. Beszédes, hogy Amerikából csak a hetedik helyre tudott odaérni a bostoni Unami Bar. A szavazás komolyságát picit árnyalja az is, hogy a top 10-be már 93 szavazattal is be lehetett kerülni. Ennek ellenére érdemes büszkének lenni, ugyanis végre pozitív összefüggésben beszélhetnek hazánkról határainkon túl is. A végeredmény ITT böngészhető.

Címkék:  |  | 

Szólj hozzá!