Teljesen mindegy, hogy hol szállsz meg, mit iszol vagy meddig builzol a fesztivál során, az utolsó napra már lehetetlen ugyanúgy odatenned magad. Vb-döntő, 2manyDJs és Dennis Ferrer voltak a vasárnapi csúcspontok.

Az egyszerű e-zene rajongó férfiember hatalmas kihívásokkal küzdött a fesztivál utolsó napján, hiszen az egy hónapos maratoni fociőrület csúcspontja pont vasárnap estére esett. Ha mondjuk épp Oakenfold lett volna a vs-döntő alatt akkor csapódtunk volna a hatalmas holland kontingenshez de mégiscsak a legszórakoztatóbb DJ páros a 2manyDJs pörgetett a Nagyszínpadon. Utólag kiderült, hogy nem maradtunk le semmiről szinte. Íme a vasárnapi beszámolónk a végén egy kis szubjektív értékeléssel.

Persze idén elhatároztuk, hogy csakazértis mi zárjuk be a teraszt hétfőn reggel, mégis kudarcra voltunk ítélve. Hogy miért? A nap leginkább ugrálásigényes programjával kezdtük az estét a 2manyDJs showján amelyet ugyan 20:30-ra harangoztak be (mondván, hogy a meccs miatt csúszik minden) azért negyed kilenckor már javában pörgették a Deewale testvérek. A Soulwax együttes klubokba termett fele tipikus példát mutatott arra, hogy miként kell a szállingózó fesztiválozókat a nagyszínpad elé csalni.

“Who cares the World Cup? BONKERS BONKERS 2010. július 11. 20:45:35″

Kezdéskor alig voltak többen kíváncsiak rájuk, mint két napja az Animára ám kösznhetően fergeteges mash-up műsoruknak a “koncert” végére szép kis tömeget sikerült összegyűjteni. Volt minden ami a vérbő, electro-pop, sikíttató partizene kategóriába belefér (plusz sok más is). Donna Summertől az AC/DC-n át Beethowen-ig felcsendült a teljes zenei skála. A Love Is In The Airnél végleg kitört az emberekből az eufória és e sorok írójának is be kellett látnia, hogy tud nagyot ütni a klasszikus funkydiszkó kellék is, csak megfelelő környezetben és kellően felhevített közönségnek kell tálalni. Nem úgy ahogyan azt Fatboy Slim tette régebben ugyanitt.

Sikerült tehát koraeste már kifárasztanunk magunkat így egy kis technikai szünet következett amely alatt egy zuhanyzást terveztünk (sikerült) valamint szerettünk volna egy kis pénzt magunkhoz venni ám ezt (sok társunkkal együtt) buktuk, ugyanis az OTP szuper automatái megadták magukat a fesztivál utolsó napjára. Sebaj – gondoltuk egy kedves taxis kollega segít rajtunk és elvisz egy közeli bankomathoz. Persze meg is tette volna kb. egy Pesthidegkútról induló reptéri transzfer áráért amit udvariasan elutasítottunk (ja és mindezt zsebbe kérte volna a kollega). Így a maradék hitelkeretünket – szerencsére – nem merítettük ki már a hónap elején és inkább elhelyezkedtünk az arénában ahol egy profi Yvel & Tristan valamint Chriss warm-upot élveztünk végig. A duót különösen jól esett ekkora helyszínen, ilyen körülmények közt látni és hallani. Persze átkacsintottunk a Zságer testvérek klubelektro bandájának, a Demon Superiornak a koncertjére is a három lépésre lévő OTP kupolába. Az egész fesztivál legkellemesebb meglepetése ért itt minket az ő produkciójukat hallván. Nagyszerűen átdolgozott XX. századi zenékre rophatták az ilyen stílusra érzékenyek (igen, mi is). Falco Amadeusát és a Neurotic Brék átdolgozását ugyanúgy ugrálás fogadta mint Jacko Dirty Diana démoni remixét amely közben egy imitátor táncát is élvezhettük.

Persze nem tehettük meg, hogy nem hallgatunk bele John Digweed műsorába aki az utóbbi időben – ha van kedve talán – tud szenzációs is lenni, ám legtöbbször lehozza a neki rendelt két órát a neoprogresszív house promólemezekkel és alig emlékeztet régi önmagára. Most valahol a kettő közt volt de inkább az utóbbihoz közelebb – legalábbis fél óra alatt erre jutottunk és inkább a szabadtéri Dennis Ferrer produkciót céloztuk be. Digger után egyébként a kövület, Hernan Cattaneo következett aki pár társunk szerint lezenélte őt – ám abból kiindulva, hogy egyesek milyen eltérően képesek megítélni egy-egy fellépőt ebben inkább nem foglalunk állást ugyanis egy leütést sem hallottunk belőle. Ferrer ellenben masszív tömeg előtt nyomta a sokkal modernebb house-okat nem sokkal 3 előtt ellőve a gigasláger Hey, Hey-t amit így jó fél évvel a megjelenés után már a Roxy is műsorára tűz párszor. A négy nap egyik legnagyobb eufóriáját váltotta ki a közönségből, eléggé ámultunk azon, hogy mekkora bulit csinált ezzel a tar feka DJ és utólag beigazolódott az hogy miért is a szettje első felében robbantott vele. Ekkora döntöttünk úgy, hogy ennél jobb végszó aligha jöhet a négy napra (mondjuk arra még kíváncsiak vagyunk, hogy a Sandcastles-t játszotta-e – ugyanis van egy élő fogadásunk rá és még nem tudjuk, hogy nyertünk-e) és nem sokkal 3 után holtfáradtan zuhantunk be az ágyunkba, hogy aztán a fesztivál szétszerelését a szabadstrandról élvezzük másnap.

Ahogy olvashattátok a Balaton Sound szerintünk kétségkívül a hazai szcéna toprendezvénye és mint ilyen sokáig egyeduralkodó maradhat. Látható, hogy egyre komolyabban veszik már külföldön is és az általunk elköltött súlyos tízezrek évről évre komolyabb helyszíneket és kiszolgálást szül. Mindezek ellenére úgy érezzük, hogy a fesztivál elérte a befogadóképességének határát (úgy is hogy idén nem fogytak el a bérletek jóval korábban) és érdemes lenne a kötelező tömegsztárok mellé frissebb és izgalmasabb előadókat lekötni. Imádjuk a Chemicalt, odavoltunk John Digweedért anno de Jamiroquainak és a Pet Shop Boysnak (bármilyen profi showt is csináltak) tavaly olyan alternatívái voltak a nagyszínpadon mint a Kraftwerk és a Röyksopp. Érezzük a különbséget ugye?