Dreams 2010: kipukkadt a lufi! – FRISSÍTVE
Dátum: Kategória: blog Hozzászólások: 24 hozzászólásMától nem elérhető a Dreams 2010 Aréna Szilveszter party honlapja. Az üzemeltető kiírta, hogy nem fizette ki a számlát a szervező cég ezért az url-en nem működik tovább a weboldal. Vajon van innen visszaút?

Ahogyan azt elsőként megírtuk gyülekeznek a viharfelhők a nagyszabású Budapest Sportarénába szervezett szilveszteri parti körül. A Nick Warren, Darren Emerson, Infusion és Paul Woolford fellépését ígérő Dreams 2010 partiról először a hét elején kezdtek pletykálni, hogy gondok lehetnek és túl nagy fába vágták a fejszéjüket a szervezők. Információink szerint a külföldi ügynökségek és az alvállalkozók is hiába vártak a szerződéses pénzekre.
Leesett az állunk amikor kiderült, hogy egy modell studió áll a kezdeményezés mögött, megpróbáltunk utánajárni, hogy mire lehet számítani. Az Európa Modell Stúdió ügyvezetője készséggel válaszolt a kérdéseinkre és egy látványos show-t (többek közt a Sensation White fénytechnikájának háromszorosát ígérve) vizionált szilveszterre. Már akkor féltettük a rendezvényt, hiszen Somogyi Gergely jelezte nekünk, hogy miután az interjú megjelent több oldalról is megsúgták nekik, hogy nem érdemes Budapesten ilyen rendezvény szervezését felvállalni és már ekkor több alvállalkozó visszalépett.
A pletykákat azonban cáfolta egy két soros sajtóközlemény amit mi is megkaptunk – bár nem az Európa Modell Stúdiótól jött. Épp ezért vártuk a fejleményeket, figyeltük a híreket, hogy jelenik-e meg valami kézzelfogható dolog arról, hogy gondok lehetnek. Nos ezt a konkrét jelet ma megtaláltuk, hiszen a rendezvény hivatalos oldalán a weboldal üzemeltetője (és a kreatív anyagok készítője) jelzi, hogy mivel a megrendelők nem fizették a számlát a honlapot nem teszik a továbbiakban elérhetővé.
A jelek tehát egyre inkább azt mutatják, hogy a rendezvény nehézségekkel küzd. Azt nem lehet biztosan tudni, hogy elmarad-e a Dreams 2010, hiszen a cég ügyvezetőjének feltett konkrét kérdésünkre még nem kaptunk választ. Az viszont semmiképp sem bíztató, hogy kevesebb, mint két héttel a parti előtt elérhetetlenné válik a hivatalos weboldal. Figyeljük a további fejleményeket.
2009.12.21. – 100%, hogy nem lesz megtartva a rendezvény. A fellépők visszamondása elkezdődött (ezt több forrásból is megerősítették kérdésünkre).
24 hozzászólás
Hát, sajnos nem minden álom válik valóra. De végülis dreams 2010, tehát jövőre még lehet…
azt értem, hogy még nem mondták le a bulit, de mi van ha mégis elmarad? csak mert a csajomék már vettek jegyet a barátnőivel és kezd aggódni miatta.
akkor mond meg a barátnődnek gyorsan váltsa vissza a jegyet/jegyeit mert, hogy ez a buli nem lesz megtartva az biztos… addig váltsák vissza a jegyet ameddig lehet…
Na most akkor mi a helyzet?
Én is vettem már jegyet. Jó lenne valami info, mert akkor visszaváltanám a jegyet, amíg lehet.
“mi van ha mégis elmarad”
Ember! Nem mégis! ELMARAD! Ez biztos, tehát ha még idén szeretnéd látni a pénzed, váltsd vissza a jegye(ke)t. A jegyiroda a vevőknek nyilván nem fogja azt mondani, hogy elmarad a buli, mert ha nem vesztek jegyet, elesnek a levonandó kezelési költségtől, amit így is, úgy is levonnak, ha megtartják a bulit, ha nem. Tehát nekik teljesen mindegy, Nektek viszont nem. Kellemes ünnepeket, és csak okosan. Nem porhintés, nem a buli megfúrása: óva intés! Ezt ne felejtsétek!
Na most akkor mi a helyzet? Jó lenne, ha valami hivatalosabb info is lenne.
A fórumról is jön ilyen-olyan info, de az nem tudom mennyire 100%…
2009 december 18.-án végleg eldőlt a Dreams 2010 sorsa! A pletykákkal ellentétben nem a szervezéssel, hanem a finanszírozással voltak nem kis gondok. Amit talán sokan nem tudnak, a finanszírozó cég nem az Europa lett volna, hisz egy 3 hónapos cég nem képes 170.000.000Ft előteremtésére.
Azóta folyamatos vádak érik a céget, s talán jogosan. Nem volt elég a jó csapatmunka, az alvállalkozók hozzáértése.
S, bár az utolsó percig bíztunk a Dreams 2010-ben, most be kell látnunk, nincs esély.
Ha bár fura hogy a BS-nél már jelentkezett valaki,aki ha mi lemondjuk,megszervez egy másik szilveszteri bulit 10 nap alatt,mégsem gondoljuk, hogy ez a két és fél hónap hiába való volt. Mi tudomásul vettük, hogy Mo-gon csak akkor lehet bulit csinálni, ha senkinek nem szúrja a szemét. De ezzel a felelősséget nem akarjuk elhessegetni magunktól.
És utólagosan kívánok boldog karácsonyt azoknak, akik feltörték az irodánkat, szerződéseket vittek el, feltörték a levelezésünket,és megpróbálják pokollá tenni a mindennapjainkat.
Hmmmm…érdekeeeeees kis nyilatkozat ez, annak fényében és tudatában, hogy az alvállakozók – teljes profizmussal és sokéves tapasztalattal – kevesebb mint egy hónap alatt összerakták azt, amivel megbízták őket! (teljes hang-, fény-, látvány, showtechnika, arculat, teljes kreatív, printek, web, óriásplakátok, reklámfelület foglalás és még sorolhatnám!!!!!)
Azt viszont elmagyarázhatná nekem vki, hogy miért törne be valaki értéktelen papírokért, szerződésekért és egyéb hasonló dolgokért….????!! Picit önbetörés szagú a dolog!!!!
Egy biztos, amit előzőekben írtatok itt az oldalon, miszerint a hivatalos webet üzemeltető aki leállította az oldalt, csinálta jól! Igenis meg kell mutatni, hogy ha valaki gusztustalakodik és nem fizet ki valamit, akkor nem jogosult a használatára!!!!
Egy másik hozzászólásban olvastam és muszáj bemásolnom ide:
“mégis honnan várták a 170.000.000.-t???? A Jézuskától?????”
A fő probléma ezzel az egésszel az, hogy a cég akkora fába vágta a fejszéjét, amit ebben az országban még a nagyok is ritkán tesznek, és akkor is rendkívüli sikerként könyvelik el.
Ehhez meg lett teremtve a megfelelő szakmai team minden oldalról. Senki nem hibázott, a határidők sosem csúsztak.
Egy valami nem volt biztos végig: az anyagi háttér.
Bizonytalan likviditással pedig véleményem szerint nem lehet felelősséggel nekikezdeni egy ilyen dolognak!
Rengeteg ember több hetes (hónapos) munkája maradt értékeletlenül, rengeteg ember szilveszteri programja vált kérdésessé.
Nem beszélve a fellépőkről, akiknek újévi fellépése innentől komoly nehézségekbe ütközik – és akkor gyengén fogalmaztam.
Mégis a legjobban azokat sajnálom, akik örömmel vették át a jegyüket, mert végre valami monumentális élményre vágytak az év végén, és most nem maradt nekik más, mint egy újabb út a jegyirodákba, a visszaváltásért…
BNekem csak Nick miatt vérzik a szívem ;(
Hát nekem is Nick Warren miatt fáj… de nagyon… mondjuk furcsa hogy ma Mo-n a hajógyári szigeten kívül nem lehet/szabad nagy rendezvényt összehozni, neves dj-kkel, ott meg ugye marad dj bárny meg antonyo, no comment…
Emberek szemrebbenés nélkül hozzákezdenek ilyen dolgokhoz minden háttér nélkül és egy legyintássel elrendezik ha mégis bebukik a dolog, és számos szakember ezáltal kifizetetlen marad, úgy közben a saját eddigi hírnevét és tekintélyét teszi kockára. ELÉG VOLT!!!
Végre valakiknek volt vér a pucájukban – starsky – és elindította a lavinát! Szerintem nagyobb médiafigyelmet érdemel a dolog! És legyen már végre normális és elvárható fizetési morál ebben a csodálatos országban! Igazán megérdemelné mindenki!
ethrnz: Warren lesz csak máshol!
Én is azt sajnálom, hogy akik hittek benne, hogy lehet itthon még zombiszigetmentes, színvonalas és talán hagyományteremtő bulit rendezni, szívüket-lelküket beleadták, és viszonzásul azt kapják, hogy “Nem volt elég a jó csapatmunka, az alvállalkozók hozzáértése.” Ezek a kóklerek (europamodell) nem szégyellik magukat? Elb@szott balkán-oceans 11 paródia öreggel, sóher-kóklerrel, öltönyemberrel, 10-ből 4-es “cicababával” és kutyával (neki respekt, csak a körülmények áldozata).
Nem gondolnak bele, hogy nem a saját tányérjuk megszedésén kellett volna először gondolni? Mielőtt beindult volna a pavlovi reflex, komoly, megingathatatlan alapokra kellett volna fektetni az egész szervezést, és talán működhetett volna. Ehelyett azt gondolták, hogy majd egy-két telefonálással, össze-vissza hazudozással és egy kamuiroda felépítésével asztonmartinosra keresik magukat, és ha beleszarnak a ventilátorba, majd a sarokban röhögnek a sok szeplős emberen. Hát nem. Ez az igazi “dream” barátaim, ami soha nem fog valóra válni! Persze, hibáztassuk azt, aki a végsőkig kitartott, és hitte, hogy a munkája mérföldkő lehet a magyar klubszcénában. Mindenki maradjon a kaptafájánál. Nem vitatom, hogy valószínűleg velük is kicsesztek, de ami az ő felelősségük, azt ne kenjék másra. Nagyobb médiavisszhang, pár ember, aki tanul az europamodell hibáin, és lehetőséget lát a dologban, ugyanez az összetartó és jól szervezett gárda, és idővel sikerülhet szerintem. Jó lenne.
Jolenne ha végre öszinte lenne valaki mert ez így senkinek sem jo nem?
nagyon naivak vagytok, szerintetek a “birodalom” ezt jószemmel nézte?! sztem ennyi volt az egész baj.. meg talán még az h csak pénzből lehet pénzt csinálni..
A neten újabb információk vannak:
“Programváltozás!!!
Nick Warren azért eljön Budapestre!
A Hungexpo Classic NYE 2010 szervezői észnél voltak: Nick Warren a bedőlt sportcsarnokos buli helyett a Hungexpo F pavilonjában lép fel szilveszterkor, a holland Jaydee, a brit Ramiles (Ministry of Sound) és a magyar élvonal (Sterbinszky, Dän von Schulz, Kühl, Blackman, Clark, Levi, Matthew) oldalán.
Az új line up:
Nick Warren (UK-Classic set!))
Jaydee (NL – Plastic Dreams)
Ramiles (UK-Ministry of Sound)
Sterbinszky (Classic set)
Dan von Schulz (ex-Shakal)
Kühl (ex-Speed)
Clark (ex-Speed)
Levi (ex-Speed)
Blackman (ex-Home)
Matthew (ex-Pacha)
After:
Belocca (LIP)
Maxim Kuznyecov (Best upcoming dj. 2009)
Deep Junior
Jankec”
“szerintetek a “birodalom” ezt jószemmel nézte?!”
ha tudni akarod, nem nagyon izgatta a dolog a birodalmat. ugyan kifelé azt vetítették, hogy “odaadták” ezeket a neveket az europamodellnek, de szó sem volt ilyenről. szerintem ők már voltak annyira rutinosak, hogy tudták: ebből semmi nem lesz, éppen ezért felesleges erőfeszítéseket sem tettek, hanem nézték, ahogy belülről (felülről) rothad el a buli.
http://www.dreamsbudapest.com
Most akkor mi van? Már végképp nem értem.
Mit nem értesz? A Dreams 2010 elmarad, de Nick fellép 1 másik rendezvényen… És ezért a Dreams oldalát átirányították annak a rendezvénynek az oldalára… Nagyin is okosan csinálták!!!
Információ: A cég jelenleg Best Promotion néven fut tovább ugyanilyen fizetési feltételek mellett! 6 kollégámmal együtt kb egy hónapig dolgoztunk nekik ingyen!!!!