Egyre nagyobb a káosz a Part Fesztivál körül – nem fizetnek vissza semmit!

Egyelőre a jegyirodák sem hajlandóak a náluk megváltott jegyek visszavásárlására míg a fellépők nagy részét át akarják csoportosítani az augusztus végén megrendezendő Alterego Fesztiválra Orfűre ahova elvileg érvényesek lesznek a bérletek.

Ma este a két nagy kereskedelmi televízió bulvárműsorában vezető anyag volt az elmaradt Part Fesztivál körül dagadó botrány. Az Aktív és a Fókusz riporterei is megbolygatták kicsit a két hete álló ügyet. Ahogyan arról mi is beszámoltunk, az idén első alkalommal megrendezni kívánt fesztivál a Velencei-tó partján elmarad – ezt maguk a szervezők jelentették be. Később kiderült, hogy a rendezvény marketing és kommunikációs feladatait ellátó cég szerint már hetek óta világos volt, hogy valami nincs rendben és problémák lesznek a fesztivállal. Ehhez kapcsolódik a hír miszerint a jegyirodák – biztosnági okokból – visszatartották az eladott jegyek árát ameddig nem kapnak garanciákat arról, hogy valóban meg lesz tartva a rendezvény. Persze így még érdekesebb, hogy ezek az irodák most miért is nem akarnak fizetni a pórul járt vásárlóknak.

A mai műsorokból néhány dolog kiderült: mindkét adó riporterei elértek egy vezetőt az Agárd Zenei Fesztivál Kft-nél akik azt nyilatkozták, hogy fenyegeti őket a konkurencia (vajon ki és miért fenyegetné a bedőlt fesztivál miatt őket?) és egyelőre nem tudnak semmilyen információt adni arról, hogy miként lehet majd a jegyet visszaváltani. Azt azonban elkotyogták, hogy a fellépők nagy részét átszervezik Orfűre, az Alterego Fesztiválra amelyre a megváltott Part jegyek érvényesek lesznek. Sovány vigasz – gondolhatjuk, hiszen milyen világsztár az aki a nyár közepén képes a dátumjait átszervezni illetve kérdés, hogy ez mennyiben kárpótolja azokat akik a tóparton és ezen a héten élvezték volna a műsorokat.

Ugyan a bulvármagazinokban nyilatkozó “civilek” szavára nem érdemes sokat adni (ezeket az embereket néhány ezer forintért toborozzák napközben és a szájukba adják a mondatokat amiket hitelesen elő kell adniuk a nevüket vállalva) mégis több forrásunk információja egybecseng az elmondottakkal amelyek szerint eddig egyetlen jegyiroda sem foglalt állást arról, hogy mikor számíthatnak a pénzükre a jegytulajdonosok – ha egyáltalán számíthatnak (azok akik közvetlenül a szervező cégtől vették a jegyeiket még rosszabb helyzetben vannak).

A jelek mindenesetre azt mutatják, hogy az Alterego Fesztiválra fogják irányítani az Akon-ra és Sean Paul-ra kíváncsi közönséget (ahogyan a part1.hu oldalt is már ez előbbi rendezvény oldalára irányították mától). Persze sehol nem esik egy szó sem arról, hogy az elektronikus zenei fellépőket (leginkább DJ-ket), mint Danny Howells, Dave Seaman, Martin Buttrich, Lee Burridge és sokan másokat szintén átcsoportosítják-e. Mi úgy tudjuk, hogy ez azért megvalósíthatatlan mert ezeket a DJ-ket a Debut csapata szervezte és velük még senki nem tárgyalt arról, hogy van erre lehetőség. Persze a fellépők sűrű nyári programja miatt is elképzelhetetlen, hogy őket sikerüljön Orfűre átirányítani.

A helyzet tehát egyáltalán nem biztató hiszen egy újabb cég ejtett hatalmas sebet a hazai klubberek elhivatottságán (kb. fél évente élünk át hasonlót) és ezrek várják egyelőre hiába a megoldást. Akik nem mondták vissza az előre foglalt szállásukat (úgy tudjuk, hogy sokan vannak ők) és mégis Agárdon és környékét azok nem maradnak e-zene nélkül ugyanis a Debut csapat magyar Dj-kkel szervez két napos partit a velencei C.U.E. club-ban. Figyelmeztessük klubbertársainkat, hogy holnap nem kezdődik a Part Fesztivál – bár ha lenne annyi szabadidőnk lemennénk a helyszínre rögzíteni, hogy hányan érkeznek ledöbbenve az üres strandra…

Címkék:  |  | 

1 Hozzászólás

  1. Bogaram | 2010. 07. 30., 20:08

    A Ticketpro jegyirodából mindenkit a II.kerületi rendőrkapitányságra küldenek mert az Agárdi Zenei Fesztivál Kft. Ügyvezetője mostanra több rendbeli csalással és sikasztással vádolható. Ez a fickó a bizonyos Kocsispéter Gergely eltünt és az irodájuk is kong az üreségtől ami egyébként ott volt a Margit krt-on.Arra kérnek minden jegytulajdonost és sértett személyt hogy a napokba ezt mindenki tegye meg.Az iroda csak akkor fizet vissza pénzt ha az ügyvezetőjük ezt megtszi nyilatkozatban a sajtó előtt.Ezt érsd úgy hogy tv rádió újság stb.Az elmaradt Jerry Lee Lewis koncertre pl vissza váltják a jegyeket mert azt a pénz nem küldték tovább de a pPart1 pénzeit már bezsebelte ez a pasi a Kocsispéter Gergely Agárdi Zenei Fesztivál Kft. Ügyvezetője !
    II. Kerületi Rendőrkapitányság. 1024 Rómer F. u. 10-ben található.Ha oda elmész ott már többen is tettek feljelentést.

1 hivatkozás

  1. 2010. aug 12.: írta: Még van Part Fesztivál jegyed? Keresztet vethetsz rá! : DJ codex

Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.