Új Groove Armada album februárban

Ráadásul ez már a hatodik Groove Armada nagylemez lesz, és a srácok szerint eddigi pályafutások legkomolyabb munkája. Mi mást is mondhatnának…

Groove Armada

Az új album 2010 elején, februárban fog megjelenni és a Black Light címet viseli majd. A Tom Findlay és Andy cato alkotta duóról sok mindent el lehet mondani, de azt semmiképp, hogy tegnap kezdték volna a zenélést. Igazából már évekkel ezelőtt beírták magukat az elektronikus zene nagykönyvébe, köszönhetően eddigi albumaiknak, a hihetetlen népszerűségnek örvendő saját fesztiváljuknak, a Lovebox Weekendernek, és természetesen megannyi fesztivál koncertnek, melyről mi ugyanakkor csúnyán lemaradtunk idén nyáron a Balaton Soundon…

Groove Armada - Black Light

Minden nagy stúdióba vonuláskor elmondják, hogy most valami egészen újat fognak összebarkácsolni, és ez most sincs másképp. Nem mintha nem lenne valóságalapja a nagy fogadalmaknak, hiszen kaptunk már tőlük a megszokott house zenék után reggae-t és chill out-ot is. Ami viszont állandó a Groove Armada albumokon, hogy neves énekesek és producerek garmadáját vonultatják fel minden alkalommal, és ez eddig mindig remek húzásnak bizonyult. A Black Light-on is olyan előadók kapnak majd szerepet, mint a nemrég DJ Hell-nek éneklő Bryan Ferry a Roxy Music-ból, de szerepet kap az Empire Of The Sun énekese, Nick Littlemore is egy dal erejéig.

A srácok rendkívül magabiztosak az új album kapcsán, és egészen olyan kijelentésekig merészkedtek, hogy ez lesz az a mű, mely amire majd hosszú évtizedek után is úgy fognak visszaemlékezni, mint életül fő műve. Mindemellett arra bíztatják az őket utáló, fikázó és becsmérlő egyéneket, hogy ezt a lemezt azért mindenképp hallgassák meg ők is, annyira más lesz. Hát igen, a marketing…

Címkék:

1 hivatkozás

  1. 2010. feb 11.: írta: Új Groove Armada videó a Paper Romance című zenéhez : DJ codex

Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.