Jody Wisternoff debütáló albumot készít, majd bemutat
Dátum: Kategória: blog Hozzászólások: Szólj hozzá!Trails We Blaze címmel érkezik a Way Out West felének első szóló-lemeze az Anjunadeep kiadónál, ám a megjelenés előtt ő maga érkezik meg hozzánk bemutatni azt.
Furcsának találhatod Jody Wisternoff neve környékén a “debütáló lemez” kifejezést, hiszen a Way Out West tagjaként nem csak hogy kiadott már pár lemezt, stílusával alapjaiban határozta meg nem csak a duó, de az ezredforduló környéki elektronikus zenei hangzást is. Az elmúlt 4-5 évben azonban Nick Warrent kissé elhanyagolva egyedül lépett ki a rivaldafénybe, és gyűjtött terebélyes rajongótábort maga köré. Köszönheti mindezt kivételes sármjának (nem), valamint egyedi ízlésvilágának, melyet hétről-hétre bemutat a Way Out There és az Intesified című havi podcastjében.
A producerkedést eddig nem is erőltette annyira, a stúdióban végzett munka kifulladt pár kósza track és remix elkészítésében, kisebb-nagyobb sikerrel. Nemrég azonban úgy gondolta – nagyon helyesen – hogy kár lenne kiaknázatlanul hagyni azt a 20-25 éves elektronikus zenei rutint, amit 13 éves kora óta folyamatosan szippantott magába.
Ha minden úgy alakul, ahogy a szakma azt elvárja tőle, akkor a 2012-es év egyik legizgalmasabb e-zenei lemezével érkezik Jody Wisternoff, amiben brutál módon fog keveredni a house és deep house, a nu disco, a break, a progressive és a techno. Ebből kifolyólag egyáltalán nem meglepő, hogy a lemez a z Anjunabeach kisöccsénél, az Anjunadeepnél lát napvilágot, hiszen a kiadó az utóbbi években folyamatosan igyekszik erősíteni pozícióját a minőségi house zenében.

A lemezre már csak 3 hetet kell várni, egészen pontosan május 28-ától lehet rárabolni, azonban az I Love Deep csapat kiváló időzítésének óriási szerencséjének köszönhetően Jody 9 nappal a hivatalos megjelenés előtt élőben mutatja be az anyagot a Cinema Hall-ban Budai és Chriss mellékszereplésével. Bár kint már este is röpködnek majd a 20-30 fokok, ezért még talán érdemes lesz behúzódni a moziba.
Aki pedig nem bír várni addig se, tapadjon rá az album ízelítőjeként felpakolt Trails We Blaze minimixre, íme:
