DJ LIFESTYLE
PARTY FEVER
DISCO BALLS
THE DJ CODEX.

Kedden tárgyalják a West-Balkán tragédia ügyét

Szöveg: Dátum: Kategória: Hozzászólások: Szólj hozzá!
Címkék:

Négyen állnak bíróság elé holnap akiket “halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével” vádolnak. Letöltendő börtönbüntetést kért rájuk az ügyész.

Idén januárban halt meg három fiatal lány a nyugati téri szórakozóhelyen történt kiürítés során. Akkor a hatóságok példás szigorításokat ígértek az éjszakai élet szereplői számára és jó néhány szórakozóhely átalakításokra kényszerült a hozott intézkedések miatt. Mi akkor tartottunk attól, hogy a meghirdetett jogszabályi változások miatt sok kisebb rendezvény ellehetetlenülhet – nos azóta látható, hogy valahogy mindenki túljutott a tragédián, nincsenek komoly razziák és valahogy a szüleink sem üldögélnek a táncterek sarkaiban árgus szemekkel figyelve csemetéjük szórakozását. Sőt azóta volt pár tömegrendezvény is, sok hiányossággal.

Példát kell azonban statuálni és ez valahol persze így helyes. A vádlottak padján ül a West-Balkán akkori vezetője aki bérbe adta a rendezvényre a helyszínt a fiatal K. Tamásnak (szintén vádlott) valamint két további szervező is. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a vizsgálat során kiderült, hogy az akkor létező szinte összes jogszabályt megszegték, vagy csak szimplán figyelmen kívül hagytak, így várhatóan letöltendő szabadságvesztésre ítéli őket a bíróság (ennek mértéke 2-től 8 évig terjedhet).

Akár tovább is oszthatod:

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>