Már meghallgatható Nina Kraviz debütáló albuma

Az aranytorkú énekesnő – nem mellesleg úgy DJ, hogy nem pornós – debütáló albuma egy hét múlva jelenik meg. A Resident Advisoron már streamelhetőek az új lemez számai.

Nina Szibériában született, hazánkban úgy egy éve lépett fel először, majd nyár végén duplázott a ChaChaChában. Világszerte ismertté az I’m Gonna Get You fülledt énekével vált (ezt amúgy előszeretettel előadja élőben is, ha mikrofont nyomnak a kezébe). Tudni kell még róla, hogy megszállott bakelitlemez fetisiszta. Most őszintén, roppant csinos, imádja a lemezeket és mocskos a szája – melyik férfinak nem kellene?

A Moszkvában – saját stúdiójában – immár több, két éve készülő anyag Nina szerint most lett aktuális. A Nina Kraviz című lemezre döntően párkapcsolatokról szóló dalok kerültek, de mennyivel más ilyen csomagolásban tálalni ezeket a témákat, mint a kommersz popzenében, ugye? Jó hír – elsősorban a Made Inn rajongóknak – hogy az albumhoz kapcsolódóan készül Nina egy elő produkcióval is, amit reméljük, hogy egy forró nyári estén a magyar közönség is meghallgathat. Ugyanakkor a slágervadászokat el kell keserítenünk: az I’m Gonna Get You nem került fel a lemezre.

A stream a RA oldalán elérhető.

Címkék:  |  |  | 

Szólj hozzá!