Valódi DJ-k! Ébredjetek!

Nem tudom elhinni, hogy az, aki a szakmájának érzi ezt a világot ne szégyellné el magát nap mint nap olvasva a híreket. Látható, hogy az érdekképviselet egy hatalmas vicc Jeszenszkyvel az élen ha ezeket eltűri. Tessék megszervezni a valódi DJ-k közösségét és kizárni a vadhajtásokat, mert már nekünk, nem-DJ-knek is ég a pofánk.

Hiszem, hogy eljutottunk a mélypontra. Nem sorolnám fel az elmúlt évek egyre kínosabb és izzadságszagúbb celebből DJ-vé transzformálódott ingyenélőit, megtettük már ezeken az oldalakon elégszer. Ezúttal a valódi DJ-khez és az úgynevezett DJ Szövetséghez szólnék, illetve kétségbeesetten kiáltanék, mert ahova most eljutottunk az már nem csak nektek kellemetlen, hanem a zenerajongó közönségnek is.

A pornósból lett DJ-knél még szánakozva mosolyogtunk, a dubajozgató “fotómodell” DJ-ken már nem tudtunk nevetni, amikor politikusból lett DJ már a fejünket fogtuk, most pedig már ordítani tudnánk attól a szennytől ami ennek a szakmának a csomagolásában elénk tárul. Igen, a legutóbbi sokkról beszélünk: DJ Benkő senkiházi botrányceleb az önmagából sokadjára viccet csináló Hamvaival az oldalán fog éppen klubturnéba. Ízlelgessétek csak, Benkő Dániel, a faszlóbáló, önmagát mindenhol lealázó barom rátelepszik a DJ szakmára, méghozzá egy (a DJ Szövetség által) nagy becsben tartott élősködővel az oldalán.

Kedves (valódi) DJ-k! Ha megkérdezik tőletek semleges környezetben, hogy mivel foglalkoztok, vagy mi a szenvedélyetek, bátran kimondjátok, hogy DJ-k vagytok? Nem rettegve a viszontkérdéstől: “ja, mint a Benkő”? Nem érzitek, hogy a szakma amely még néhány éve a közönség szemében nagyrabecsült volt mára lezüllött a bulvárhíradók szintjére? Ha igen akkor itt az ideje megtalálni és kitaszítani magatok közül ennek a folyamatnak a gerjesztőit. Örökre.

Kedves DJ Szövetség, kedves Jeszenszky Zsolt! Végignéztél ezen a remekművön már? Büszke vagy a “DJ-társadalomra”? Nem gondolod, hogy az elmúlt évek mélyrepüléséhez és az abszolút mélypont eléréséhez tevékenyen hozzájárultál irritáló pökhendiségeddel? Persze, te nem is vagy DJ, csak egy hobbi rocker aki időnként – PR-eseményeken, kamerák előtt főként – lejátszol pár 30 éves slágert. Neked nincs is miért szégyellned magad – gondolhatnád, hiszen úgy szép a szakma ha színes, ugye? Én, ha DJ lennék bőszen titkolnám a rokonaim és barátaim előtt, nehogy Voksán Virághoz, Benkő Dánielhez, Hamvai Gömbihez vagy Jeszenszky Zsolthoz hasonlítsanak. Nem baj, a jogdíjbevételeket továbbra is megkaphatják ezek a majmok akik az általatok összeállított MAHASZ tánczenei listáján szerepeltetve vannak.

A valódi DJ-k közül legyen már valaki aki azt mondja, ennyi és ne tovább. Tessék megszervezni egy igazi érdekképviseletet, egy szakmai szövetséget amelynek nem a médiában bohóckodás a hitvallása, hanem arra törekszik, hogy kilökje magából azokat a vadhajtásokat amelyek a szakmát mérgezik. Tessék a külföldi szövetségektől tanulni, szolgáltatásokat, szakmai fórumokat szervezni. Tenni valamit azért, hogy a béka segge alatt lévő rispektjét a szakmának helyre lehessen állítani idővel. Jeszenszkyvel, Hamvaival, Báránnyal ez sosem fog sikerülni, nekik ez nem érdekük. Tessék összefogni! Számíthattok a támogatásunkra!

Köszönettel,
A Közönség

42 Hozzászólás

  1. Csak Én | 2012. 01. 12., 16:43

    Egy problémám van veletek. Ugyanolyan szánalmas senkik vagytok, mint Benkő, vagy Hamvai, ugyanúgy azt gondoljátok, hogy ti szartátok a spanyolviaszt, mint PG a dábteppet.

    Külföld? Ne is haragudjatok, de a bulvárshit külföldön is megvan. Csak épp ezt nektek nehéz elfogadni. És akkor azt mondjátok, hogy ti vagytok a közönség… szánalmas.

  2. doodle | 2012. 01. 12., 16:44

    Tamogatom.

  3. Hölzer Tamás | 2012. 01. 12., 16:53

    Teljesen egytértek!
    Mindez súlyos megalázása a dj szakmának, hívatásnak, és minden egyes dj-nek.
    Ilyen helyzetben (mélyponton) valóban összefogni, és tenni kellene valamit!

  4. Egy a szakmából.. | 2012. 01. 12., 16:55

    Dj-ként kezdtem a zenélést, de ez manapság már nem minősíthető szakmának szerintem. Bárki megtanítható 2 hónap alatt a lemezpakolásra, ezért is van, hogy a sok celeb ebbe menekül, ha beomlott a karrierje.

    A másik az, hogy ez szórakoztatóipar, sajnos ebbe belefér az is, hogy celebek zenélnek.

    A harmadik az, hogy bátorítanék minden kedves dj kollégát, hogy kezdjen el zenét írni, mert az az igazi alkotói munka. Az, hogy harmonizáló zenéket tesztek egymás után ütemre és/vagy a közönségnek épp azt amit kell nem alkotás. Lehet a mixnek bevezetés/tárgyalás/befejezés része….elavult! Nem érdekel senkit. Írjatok zenét! Dj-zés már nem varázslat….

    Üdv!

  5. én vagyok én | 2012. 01. 12., 16:59

    2-3 évvel ezelőtt még a most szidalmazott neveket istenitettétek, sztároltátok, felnéztetek rájuk. Külföldön sincs másképp, csak mi nem látunk bele olyan mélyen mint aki benne él. Innen a külföld az etalon….de ha megkérdezed a külföldit, ő meg a saját rendszerüket szidja. Az hogy a senkiházi lefutott médiaemberekből, a kurvákból dj lesz ez egyedül a média hibája, mert a média az ismert nevek mellé áll hogy pénzt kaszáljon. A senkiket nem támogatja senki. Nem a tehetség számit a dj szakmában, hanem az hogy kinek mekkora a nyelve, mennyit tud zsebbe fizetni…stb

  6. Dogee | 2012. 01. 12., 20:22

    Jolvan En vagyok.. Leülhetsz, 1-es…

  7. cardee | 2012. 01. 12., 20:28

    Ez már tényleg a mélypont, de amikor a legnagyobb a sötétség, akkor van a legközelebb a hajnal! A “djszövetség” sosem lesz az a platform, ami egyszer kitermeli magából a minőséget / kiveti magából az igénytelent. Anyagi alapon akarja tömöríteni a “mindenamidj”-t. Viszont más utakat kellene keresni azoknak, akik nem akarnak a (finoman szólva) kommersz szekértolói lenni! Mert akik bármilyen szinten közösséget vállalnak ezekkel, azok azt kockáztatják, h a “közönség” 1 lapon fogja említeni őket a Mocsárral. Hiszek benne, h vannak még ebben a kurvaországban olyan személyek, akik nem akarnak benkő bakfark dániel kollégái lenni. Ők azok, akikre igaz az a mondás, h “nem csak dj, ember is”! :)

  8. henrik | 2012. 01. 12., 21:02

    ” ugyanúgy azt gondoljátok, hogy ti szartátok a spanyolviaszt, mint PG a dábteppet”

    hát persze. aki szerint szánalmas az, h Benkő rátelepszik erre a szcénára, az olyan mint Benkő.

    ez igen.

  9. rolllend | 2012. 01. 12., 21:07

    ajánlani tudnám figyelmetekbe a QCC csapat utvonalát :) én ugy gondolom h mi meg akarjuk mutatni h mi tudunk megjátszás nélkül is és ez az életünk :)

  10. Mrfish | 2012. 01. 12., 22:18

    Semmi különös nem történik, csak ugyanaz zajlik kicsiben, ami az országban mindenhol. Emberek a saját érdekeiket szem előtt tartva, gondolkodás, önkritika és hatáselemzés nélkül belegázolnak a kert végén nehezen felépített medencébe, hogy ők is beleáztathassák a sz@ros seggüket.
    Benkőnek ezzel forog a neve, egy celebnek ez a fontos. A mellé állók szintén gyorsan reflektorfénybe kerülnek(kerültek) és ugye nem kell magyarázni, hogy mennyire elfogadott elv, hogy a negatív hírnév is hírnév. Ezzel ők keresnek majd egy csomó pénzt, minden más meg le van sz@rva. De ugyanaz történik nap, mint nap az egymást kifurkáló, egymás alá ajánló DJ “társadalomban”. Ja igen és a hagyományos társadalomban is. Nincs új a nap alatt.

  11. Viktory | 2012. 01. 12., 22:23

    Ez így igaz hogy sok a vadhajtás és sok DJ-nek nem kellene pultba állnia mert nem oda való! DE Egyet azért engedjetek meg légyszíves,
    Hogy BÁRÁNY ATTILÁT ebbe a kategóriába soroljátok azt ugye ti sem gondoljátok komolyan!!?? Szerintem ő nagyon nagyon sokat tett le az asztalra és szakmailag egy kiváló DJ és DJ Producer! Nem hiába… Ő ötlete volt a Disco’shit is meg mégis ő vezeti a Rádió1 ben az esti műsort mindennap és jár rengeteg fellépésre és emellett még Saját zenéket is csinál….és még sorolhatnám!! Amikor ti is meg én is a csattogós lepkét tologattuk ő már akkor elismert DJ volt! JAH és arról nem beszélve hogy az elmúlt 3 évben sorozatban ő kapta az év DJ-je címet! Szóval szerintem aki írta a sorokat maga sem gondolta végig mit is írt le ezzel…ezen kívül a többi leírtakkal egyet értek…! És csak nézzétek meg melyik DJ-nek van akkora rajongó tábora mint Báránynak?? Egyiknek sem ….talán Sterbinszky-nek de ő is már a szakmában van régóta! Sokan nem szeretik hogy belebeszél a mixekbe szerintem meg jó áll neki de ez nem mindenkire igaz…lehet hogy néha beszél egy két hülyeséget de ha van valakinek humorérzéke akkor veszi a lapot! És az életben egy komoly emberről van szó az egy dolog hogy a színpadon mit csinál a színpad azért van hogy ott elő kell adni magát az embernek amit ő Jól csinál!!!

  12. orbanpeti | 2012. 01. 12., 23:16

    Csak ennyi: http://beatdealers.blog.hu/2012/01/12/az_elektronikus_zene_parazitai_kontar_dj_k

  13. nem számít! | 2012. 01. 12., 23:50

    Akinek van füle az már észrevehette ez alábbi “kis” bakit
    Hamvai féle bootleg azaz Fedde le Grand – Metrum illetve Adale Someone like you című dala lett összerakva, még magát az elképzelést sem értem mivel Adale dala A Major-ben van írva a Metrum pedig D Minor… mivan? o.O
    Harmóniáról egyáltalán nem beszélhetünk…
    Egyébként sok dolog van amivel nem értek egyet, de az mindenképp igaz hogy hamvai egy nulla :)

  14. JerryDave | 2012. 01. 12., 23:56

    Irigykedik a kedves cikkíró????
    A piac határozza meg a keresletet, és ez még csak a kezdet!
    És majd ha nemsokára az egymást kinyaló lány dj-k lesznek a toppon?
    Mit mondott Ceasar? Kenyeret és CIRKUSZT!!!!

  15. agyameldobom | 2012. 01. 12., 23:59

    @Viktory
    Nem szeretném magam idegesíteni, úgyhogy röviden Báránnyal kapcsolatban.
    Ismered azt a szót, hogy kulturált viselkedés?
    Na, az nála nem nagyon nyilvánul meg.
    Showman-kedni lehet akkor is, ha nem használsz trágár szavakat.
    A kép amit közzétettek, pedig nagyon jól jellemzi a viselkedését.

  16. Mathy | 2012. 01. 13., 00:00

    Egyet értek veletek teljesen! Jeszenszkyvel sem vagyok megelégedve semennyire! Az évi cd k utáni lóvét elkérik de az illegálisan dolgozó dj-kkel semmit nem csinálnak. Szégyen a dj k helyzete!!!

  17. trmstrss | 2012. 01. 13., 00:17

    hamvai dábtepp P(i)g-nek 10szer annyi rajongója van facebookon, mint akármelyik (szerintem) jobb magyar lemezlovasnak… bár szerintem ez a többi dj-t hidegen hagyja…:)
    ez a trend. a hegedű, a mizu, a crocs titokzoknival, meg a mikrofonba való belepofázás…
    pedig egy-két dj lemeztáskáját sem vihetné….

  18. mgl | 2012. 01. 13., 00:32

    :D :D:D

    Egyrészt: aki komolyan gondolja a zenélést (hívjuk dj-zésnek) itthon, az szerintem nem rakja ki a neve elé a dj jelzőt…sőt, degradálónak tartja. Úgy alapból. Nem kell hozzá cikkeket olvasni.

    Másrészt azért volt már próbálkozás épkézláb szövetség létrehozására (gondoljunk csak arra, amikor rászálltak az undergroundra…jaaaaaaaaa, hogy az nem volt benne a TV-ben? akkor biztos nem is létezik), de hamvába hallt, ugyanis a dj szövetség és a politika között igen komoly párhuzamot lehet fölfedezni: politika esetében az állam mi vagyunk (mi választjuk meg a sok majmot, nem basszuk ki a szűrüket, csak szitkozódás megy a fórumokon) és ugyanígy a dj-k esetében is igaz: a könnyen emészthető, az menő.

    Az a zene, amin gondolkozni kell, ami esetleg élvezhető anélkül is, hogy teljesen készen lenne az ember, teljesen mind1, hogy miktől, csak üssöndenagyooooooooooooooooonmertaztlehetaztánmesélnikövetkezőszombatig, ami más, mint amit minden nap lenyomnak az akármelyik kereskedelmi rádióban, az nem menő. Az a menő, amit más is ismer.

    Jussunk már el odáig, hogy egy buta, agymosott nép vagyunk, majmolunk mindent, ami júeszéj, mert tv-n szocializálódtunk.

    Ne azokat szidjuk, akik mindezt kihasználják. Alap közgazdasági törvények: kereslet és kínálat. Más kérdés, hogy keresletet generálnak a kínálathoz…

    Hosszan lehetne sorolni az ok-okozati összefüggéseket, hogy miért is tartunk itt, ahol. De jóeséllyel felesleges…

  19. tanuljTino | 2012. 01. 13., 01:20

    Mi van potméter csavargatók?Szerintetek ez művészet,hogy kitudja jobban csavargatni a potit?hahaha zenélésről beszéltek mikor a gép végzi el helyettetek hahaha. Szánalmasak vagytok mind egytől-egyig nem kell irigykedni senkire hagy csavargassa ő is ….

  20. Stern | 2012. 01. 13., 01:32

    Rövid leszek. DJ vagyok, évek óta ez az életem, ez a szerelmem. Épp ezért tökéletesen hidegen hagy az, amiről itt szó van, mert ennek abszolút semmi köze a lemezlovassághoz, a lemezről (cd-ről, mindegy) zenéléshez. Ez egy média-allűr, egy bulvársajtó által gerjesztett, nevetséges, elhanyagolható semmi, ami egy pillanatig sem befolyásol senkit az égvilágon, aki a DJ szakmát komolyan veszi.

  21. afiúknakfütyijükvanalányoknakmegpuncijuk | 2012. 01. 13., 08:28

    Szerintem óriási tévedésben vagytok. Két nagy csoport van.

    Az egyik szerint ez SZAKMA. Őket hívják diszkósoknak. Akik a trendeket figyelve próbálnak profitot termelni. Lehet hogy szeretik ők is az igényes dolgokat, lehet hogy jófejek az életben, de nekik az a szakmájuk, hogy a közönséget kiszolgálják. Ide sorolom Bárányt is. Valóban sokak szerint felháborító amit művel, és bevallom, nekem sem tetszik, de én elfogadom, hogy sajnos erre van igény. Lehet, hogy ő sem szereti csinálni, de ebben látja a pénzt. A Benkő az ő táborához tud csatlakozni, hiszen ebből is jöhet egy kis pénz. Elmennek haknizni, előadja a 20 perces műsorát, nevetnek rajta az emberek és tovább áll.
    A “DJ” jelző a neve elé csak azért kell, hogy megkülönböztessék pl. a szakácstól vagy a kőművestől, mert ő SZÓRAKOZTATni megy oda. Más valóságshow sztárok úgy járják az országot, hogy beállnak az italpultba kiszolgálni. Ezért persze megkapják a sztárgázsit és megy nekik is a szekér. Mégsem látok semmilyen lázadást ebben a témában.

    A másik csoportot teljesen más érdekek vezérlik. Nem a pénz miatt csinálják az egészet, nem is azért hogy a falu összes csajának bejussanak a bugyijába. Egyszerűen vannak ilyen beteg emberek, akik csak szeretik a zenét. Ők azok, akik nem a sikert hajkurásszák, hanem értéket próbálnak teremteni saját elveik és értékrendjük alapján. Nem céljuk, hogy kiszolgálják a közönséget, mert ha megfigyeljük egyik művészeti ág sem erről szól. Néha azért kénytelenek bevállalni SZAKMAi dolgokat, hogy egy kevés pénzt szerezzenek, de ilyenkor van aki a névtelenség fátyla alatt teszi ezt, hiszen ez igazából nem az ő elveiről szól, nem a saját belső kis világát tárja ki.

    Ez persze csak a két véglet. Van egy jó nagy tömeg, akik kettő között vannak, igazából nem tudják hova tartoznak és ilyen fórumokon anyázzák egymást. Ez amúgy mire jó? Nagy hatalma van a médiának, de fikázástól nem fog előrejutni a világ. Mindenki tegyen egy kis rendet a fejében, válasszon oldalt, és aszerint tegye a dolgát.

  22. b | 2012. 01. 13., 09:24

    az en szememben a djzes semmilyen erteket nem kepvisel, plane nem neveznem szakmanak, igy szerintem egyik djnek sincs igazan joga haborogni, mert miert ne erthetne a benko is hozza? az osszes magyar dj egy kaptafa, legyen szo topless cicarol vagy telthazas bulikat nyomo tragar pancserrol. ez nem muveszet. szerintem csinalja nyugodtan, aki akarja, nagyjabol ugyis ertektelen az egesz mufaj. majd ha megtanultatok kottat olvasni, hangszeren jatszani es dalokat szerezni, akkor nyissatok ki a szatokat. addig meg viseljetek el, hogy ti is benkoket vagytok kezelve – hiszen ez amugyis kozel jar az igazsaghoz.

  23. te se vállalod a neved én miért tenném? | 2012. 01. 13., 09:56

    Annak ellenére, hogy van némi igazság abban amit leírsz ne írj több cikket.
    Nem vagy újságíró és közöd nincs az egészhez.
    Se tartalma se mondanivalója se tanító jellege nincs ennek a cikknek.
    Egyszerűen szólva SZAR.

    Amikor ezt valaki olvassa és hasonló szellemi szinte van mint te magad lendületet adsz neki, hogy ő is írni kezdjen. Ennek a következménye az lehet, hogy ilyen egyetemes cikkek fognak megjelenni az interneten mint a tied.
    Ezáltal Te magad zülleszted le az újságíró szakmát.

    Vagyis ugyanazt csinálod mint ami ellen te ebben a cikkben most hangot emelsz.

    Gondolkodj el ezen és NE ÍRJ TÖBBET vagy legalább tanuld meg hogyan kell.

  24. Streako | 2012. 01. 13., 09:58

    hagyjuk már ezt a “szakmázást”! azt kellene végre megérteni, és elsősorban a népnek, hogy a dj-zés nem szakma! aki szakmaként kezel egy alapvetően hobbiból továbbfejlődött, művészeti indíttatású irányzatot, ott gondok vannak… más egy, az elektronikus zene életben tevékenykedő dj, és más egy diszkós, aki jukebox-ként kiszolgálja az igényeket (értsd: igénytelenséget). ez a legfontosabb, amit a partizók nem tudnak külön kezelni…

    úgy gondolom, egy valamire való dj az alkotás öröméért zenél, és nem haknihuszár mivoltával kérkedik.

    én büszke vagyok arra, hogy zenélek, örülök, ha bemutathatom a legújabb lemezeimet, büszke vagyok a lemezgyűjteményemre és a saját projektjeimre, mert jó érzéssel tölt el, ha csinálhatom ezt az egészet. én speciel leszarom a benkőt, meg a többi majmot, és mindenkit, aki csörgősapkát húz a fejére azért, mert kell neki egy kis plusz felhajtás (plusz pénz).

  25. erhard | 2012. 01. 13., 11:27

    2003 óta vagyok úgymond hivatalosan a pult mögött és egy kis közösségen kívül senki nem tud rólam.Ki tudja hol tartanék ha beálltam volna a sorba és toltam volna én is a szar tolvaj lakosságitechnot amit ezek aaaa…szemetek játszanak?
    Büszke vagyok arra, hogy inkább a keveseknek játszom minőségi zenét és arra, hogy sosem engedtem ennek a nyomásnak. Mert mint tudjuk egy időben ugy volt, ha nem ugy és nem olyat játszol mint ezek a majmok akkor nem is vagy. Egyébként jól látható, hogy mindíg az undergroundból táplálkozik a mainstream zenéjük és mindig egy lépéssel le vannak maradva…

  26. én mint közönség :) | 2012. 01. 13., 13:17

    a Bárány szerintem nem lenne rossz-de már felpuposodok a hülye dumájától-és ha elkezdi akkor nem bírja abbahagyni,és mivel abban azt hiszem megállapodhatunk-hogy az un.elit ugyanazt húzza-akkor már inkább nézem a nikibeluccit mint a dagadt pálottseggű hamvaipégé-t,vagy épp kühl-t..
    azt pedig elhiszem,hogy savanyú a szölő gyerekek-mert egyre több az eszkimó-a fóka meg egyre kevesebb-ugyhogy vagy benyalsz és azt játszod amit a plebs megkajol-vagy pusztulj a gecibe..és ott hon zenélhetsz magadnak-meg a megnemértettzseni haverjaidnak
    hát ez van srácok :)

  27. az elöttem szólóhoz | 2012. 01. 13., 13:45

    annyit füznék hozzá,hogy azért lássuk be a dj-k között az 1négyzetméterre jutó agysebészek és atomtudosok száma meglehetősen alacsony-elenben igen sok olyan ,,müvész,, van akinek 1 tetves érettségit sem sikerült abszolválnia-mindezekkel szemben százezreket keres-amikor ,,dolgozik,,a legjobb nők rajzanak körülötte-egészen kézenfekvő indítatásból ugyan -de rajzanak-hát ki az a hülye akinek ez ma magyarországon nem felel meg?-akár mint munka-akár mint életforma?
    vegyük csak a fentemlített,,hamvaipégét,,-ha nem lenne dj-akkor nyomathatná az építőiparban -mert asszem burkoló a szakmája-és egészen biztos hogy nem az a baba ficánkolna a csoffadt kis farkán aki most-ugye?mert hát a test is inkább hajaz egy telefosott buvárruhára mint emberre…
    1 szó mint száz-aki odaért azt a többi aki nem ért oda irigyli ez természetes.

  28. Lagra | 2012. 01. 13., 14:04

    @afiúknakfütyijükvanalányoknakmegpuncijuk
    Mindenben neked adok igazat. ;)

  29. dj vagyok | 2012. 01. 13., 15:05

    http://www.vidget.hu/dj-benkoo.html :)

  30. Viktory | 2012. 01. 13., 17:32

    @agyameldobom ….Ezt leírtam hogy néha van hogy túl megy a határon de ezt leszámítva ő szakmailag tényleg ott van és ha rá mondjátok azt hogy nincs a DJ szakmában helye akkor tényleg nem tudom ki az aki sokkal többet tett le mint ő! Meg ne mondjátok hogy ti olyan kulturáltan viselkedtek tök részegen meg olyan szépirodalmi stílusban beszéltek…hogy most ő is így beszél…nem óvodások járnak Discoba…!
    Jah és aki azt mondta hogy a DJ-skedés nem szakma az inkább ne írjon semmit mert az nem ért hozzá! Az is hivatalosan bejegyzett szakma mint az akármilyen ….fos okj-s vasúti kerékpumpáló asszisztens szak Sőőt még jobb!!

  31. PSaab | 2012. 01. 13., 19:04

    Senkit nem szeretnék elszomorítani, de semmi nem fog változni. Ami kívülről látszik, az semmi ahhoz képest, ami a hazai DJ szcénán belül zajlik. Amit a MAHASZ/MLE/Jeszenszky csinál az semmi más, mint “üzlet”, magasról leszarják az egészet. Ezt mindenki tudja, mégis mindenki nyal nekik, vagy érdekből, vagy félelemből, vagy ilyen-olyan okok miatt. A pornós/playmate cicababák, a Benkő-féle senkik pedig ne csökkenjenek, hanem inkább szaporodjanak, mert el kell jutni arra a szintre, hogy jelentősen csökkenjen a klubok látogatottsága, ugyanis csak ekkor fog változni bármi is. Sorolhatnék még sok mindent, de mivel jómagam már kiszálltam ebből az egészből (nem volt már gyomrom hozzá), ezért nem érdekel már.

  32. Mike | 2012. 01. 13., 19:32

    Látom megy itt rendesen az adok-kapok így csak egy képet fűznék hozzá, ami önmagáért beszél:
    http://30.media.tumblr.com/tumblr_lxk9rhfWdR1qzv9mho1_500.jpg

  33. Streako | 2012. 01. 14., 21:07

    Viktory: én nem is értek hozzá, teljesen laikus vagyok :) egy dologban viszont igazad van: nem is tudom, miért ragadok klaviatúrát, és egyáltalán miért próbálom a tudtára adni az olyanoknak – mint pl. te – hogy létezik más alternatíva, nem csak amit a fókusz pluszban látsz néha…

  34. Flashtech | 2012. 01. 14., 21:11

    Tényleg lassan szégyelnem kell hogy DJ vagyok.

  35. Viktory | 2012. 01. 15., 00:45

    @Streako… Azt mondtad te is zenélsz akkor miért lennél laikus?
    Meg különben sem a fókusz pluszból szedtem ezeket hanem teljesen saját meglátás voltam már sok discoban ahol különböző “neves” DJ lépett fel és egyszerűen látom a különbséget! Meg igaz hogy már 3 éve Gépészmérnöknek tanulok és nem DJ leszek de attól függetlenül nekem is tetszik ez DJ-s Szakma és informálódtam utána de én semmiképp nem csinálnám olyan komolyan, csak hobby ként((de még így sem csinálom mivel drága egy felszerelés jah meg időm sincs mert tanulni kell mert nem könnyű egy MŰSZAKI Egyetemet elvégezni))és és hobby-ból is azért csinálnám mert nekem örömet szerez ha zenélhetek és ezzel foglalkozhatok és ez esetleg valakinek ez tetszik! És tisztában vagyok azzal hogy aki ezt Jól akarja csinálni és tényleg érteni akar hozzá annak igen is sok mindent ismernie és tudnia kell meg rengeteget kell gyakorolni…stb hogy elismerjék a munkáját!( és most nem az ilyen kontár DJ ről beszélek hanem akik ezt tanulták!) Úgyhogy énszerintem ez is egy SZAKMA nem mérnök, nem orvos… de egy szakma ami hivatalosan is elismert!És elismerem hogy többet kell tudnia egy olyan zenésznek aki valamilyen hangszeren profi módon játszik és olvassa a kottát mint egy olyan DJ-nek aki a pot.métereket csavargatja de ne felejtsük el vannak olyan DJ-k akik rendesen saját zenéket alkotnak, csinálnak és találnak ki ahhoz meg megint kell egy bizonyos zenei ismeret tudás, kotta olvasás… hogy valaki zenét tudjon komponálni! És ezzel senkit nem akarok bántani meg nem vitatkozni akarok ez csak egy saját vélemény! Kár is erről vitatkozni mert ez a Benkős dolog csak a pénz miatt van és ezzel senki semmit nem tud csinálni de akinek van egy kis esze az eltudja különíteni a hogy ki a kontár meg ki az aki RENDESEN csinálja a dolgokat! Minden Szakmában vannak kontárok akikkel nem kell foglalkozni…hanem csak azokat kell meglátni akik értéket képviselnek! :)

  36. PSaab | 2012. 01. 15., 11:20

    Látjátok? Erről beszéltem többek között. Olyanról vitáztok, amin túl kéne már lépni. Nem az a kérdés, hogy szakma, művészet, vagy hobbi-e a tevékenység (már csak azért sem, mert mindhárom lehet), hanem az, hogy ki, hogyan és milyen indíttatásból lett, lesz DJ. A Benkő-féle celebek, meg a szilikonbetétes luvnyák ugyanis egyáltalán nem elhivatottságból, szeretetből, vagy művészetből állnak pult mögé, hanem kizárólag anyagi és/vagy egzisztenciális megfontolásból. A probléma ott van, hogy bár igaza van az első hozzászólónak abban, hogy mindez külföldön is megvan, csak éppen ez az ország kicsi ahhoz, hogy egyrészt átlépjünk, ne vegyük észre ezeket a mű DJ-ket, másrészt ahhoz is,hogy annyi DJ-t eltartson, mint amennyi ma annak nevezi magát Magyarországon. Nem beszélve arról, hogy semmiféle szakmai közösségi összefogás nincs, mert mindenki csak és kizárólag a saját érdekeit nézi. Lehet itt és más platformokon hangzatos, szenvedélyes bejegyzéseket írni, de amíg ez így van, addig semmi nem fog változni. És akkor nem beszéltem a hazai vendéglátásról, klubéletről, mert az egy másik sarkalatos kérdése az egésznek. Ott is sok mindennek meg kéne változni ahhoz, hogy a DJ világban változás legyen, na meg persze a szerzői jogról, a szopmszédos jogokról, stb. Káosz van emberek, mindenki csak a lóvét nézi, leszarja, hogy a másikkal mi van (tisztelet a kivételnek). ez megy már évtizedek óta, mitől változna meg bármi is?

  37. Oliver S.A.L.T. | 2012. 01. 15., 16:48

    Nagyon egyszeru a megoldas szerintem.

    Igy mutatkozol be: DJ vagyok, nem Voksan Virag :)

  38. aaronsmid | 2012. 01. 16., 19:10

    Szerintem volt itt azért egy két nagy igazság. Például azzal teljes mértékben egyetértek, hogy a keverést már szinte bárki eltudja sajátítani (köszönjük a virtual djnek), az igazi művészet ha valaki több órás (akár napos) munkával egy igazán jó tracket össze tud hozni. Beatdealers cikkben: “Szívesen megnéznénk egy In The Studio videót, amikor is Virág a Logic előtt görcsöl” na erre énis nagyon kiváncsi lennék! Én is zenélek, és szerintem igen is sokat jelent ha van valakinek saját trackje. Ja és énse írom a nevem elé hogy dj, bár itt elgondolkozhatunk azon, hogy kinek van ehhez joga magyarországon. Aki befizet 120e forintot a mahasznak? Bocs, de sajnos 16 évesen ugymond amatőrként akinek van 1 fellépése\hónap (és nem nyafog rengeteg kesért) nem lehet dj. Bárányról már ink nem is ejtek szót.

  39. asd | 2012. 01. 17., 19:30

    furcsállom, hogy andróról szó sem esik, amikor hasonlítgatjátok hogy hűűű hamvainak mennyi fanja van meg ilyenek. ki nem szarja le hamvait? igénytelen amit csinál.

    andro hozzáállása legalább szimpatikus

  40. Dév | 2012. 01. 19., 12:00

    Szerintem, a Dj-k azzal tudnak kimenekülni ebből a szánalmas világból,ha tényleg.mint az előttem szóló írta, nekiülnek zenét írni… Az az igazi művészet kezdete, akár 1-2 hangszerhez is hozzányúlhattok bátran. Ha ezen az úton elindultok, higgyétek el magasról leszarjátok azt a szart ami van. Csak a bolond sír, a bölcs cselekszik…..

  41. Balu | 2012. 01. 19., 13:53

    Na jó emberek:
    Egyrészt, attól, hogy valaki megtanul két tracket összemixelni még nem lesz dj. Ezzel csak megtanulta a dj-zés legelső alappillérét. Ezután még hosszú az út a dj-vé váláshoz. Minimum!!!! 1-2 év mire azt lehet mondani, hogy: na ő egy dj. Amíg ez nincs meg addig ő csak egy ember aki dj-skedik, vagy dj-zni próbál.

    A másik dolog pedig, az hogy ne keverjük össze a DJ és Producer fogalmát. A DJ az aki egy szórakozóhelyen (direkt nem diszkót írtam) zenével szórakoztatja a közönséget, a producer pedig aki saját zenét készít. Ahhoz, hogy valaki jó dj legyen (mondom JÓ dj), nem kell feltétlenül saját trackeket gyártania, anélkül is lehet elismert, ha úgy űzi a szakmát ahogy azt tényleg illik. Valaki lehet csak dj, anélkül hogy producerkedne is, és valaki lehet csak producer anélkül is, hogy dj-zne (és mindkettőben lehet nagyot alkotni). De persze, ebben értek a nagy többséggel: az az igazán szép, ha ezt valaki egyszerre űzi.:) Akár mainstream akár underground.

  42. John | 2012. 01. 20., 09:06

    Sajnos az a nagy helyzet hogy , ha már ott tartunk hogy egy Benkő Dániel a pult mögé állhat ” nagy közönség ” előtt akinél egy hétköznapi partyra járó ember többet tudhat a club életről , zenei világról illetve DJ-zésről és ezt ráadásul még a “nagy tiszteletre méltó ” Dj Szövetség is támogat akkor azt kell mondjam el vagyunk veszve a szakmában . Szánalmas az amit meg enged magának ez a szakma ha még lehet annak nevezni feltéve . Valóban fel kellene ébrednünk és tenni valamit . Magunkért tennénk illetve a közönségért .

Szólj hozzá!