Zabiela magyar bombával villog
Szerző: justin_c | hírek | Létrehozva: 2011. 12. 30., 12:37
Tündérmesébe illő kis történet következik arról, hogy egy magyar feltörekvő producer már-már elfeledett zenéje hogyan válik hirtelen ezrek kedvencévé. Pislogunk, tényleg.
Peter M. Lawrence alias Zebra Beatz nem tartozott a legszélesebb körben ismert és elismert magyar producerek közé – eddig. A most következő sztori azonban tanulságos lehet minden kezdő vagy bedroom producernek akik reménytelennek érzik a szélmalomharcot. Persze a történetünk végig a klasszikus vonalon halad, egészen a legvégéig. Annyit érdemes róla tudni, hogy 1998 óta foglalkozik zenekészítéssel, leginkább techno vonalon. DJ-ként a 2000-es évek közepén fellépett néhányszor a gödöllői (akkor még) Playben illetve kisebb bulikban.
Szóval Lórencz Péter 2009-ben csavargatja otthon a Reasont, összeáll neki egy ütős alappal rendelkező acid-techno darab a széthajtott fülesén valamint az alaplapi hangkártyán. Dinamikus, táncolható, van benne sok minden amitől jó egy zene. Hősünk Zebra Beatz alteregója alatt meg is teszi az egyetlen dolgot amit komoly kapcsolatokkal nem rendelkező (értsd nem nyalja senki seggét) hazai producer tehet: küldözgeti a kiadóknak a zenét, hátha lecsap rá valaki. Aki válaszolni hajlandó egyáltalán az a megszokott “this time not for us” panelt küldi vissza. Hónapok telnek el mikor egyszer csak a Steal My Oil (híresnek nem igazán nevezhető) kiadó leszerződik egy EP-re Zebra barátunkkal.
Minden szép és jó, csak tönkre megy a háttértároló ahol a zene darabjai megtalálhatóak, így a teljes Zebra Acid számot újra kell építeni a bedroom PC-n a kiküldött promó alapján. Így a megjelenés elhúzódik 2010 nyarára – végre minden a helyén, eladnak belőle nagyjából néhány darabot, ahogyan az lenni szokott – aki véletlenül belefut a Beatporton és megtetszik megveszi de Peti nem ebből a pénzből vesz magának MacBook Pro-t.
Ugrunk az időben, ugyanis a megjelenés után eltelik másfél év, talán már el is felejtette Zebra Úr, hogy valaha elkészítette volna ezt a zenét amikor az egyik haverja belefut James Zabiela The Warehouse Project fellépésének hanganyagába és csodálkozva meséli a szerzőnek, hogy igen, az ő zenéjét hallotta vissza. Nos, Péter fogta magát és kicsit utánajárt a dolgoknak: összeszedett az elmúlt 3 hónapból 14 olyan videót a Youtube-ról amelyeken kizárólag az ő több, mint két éves számát pörgeti James rendszerint megőrülő közönség előtt. Legtöbbször az intro után lövi el, szóval kijelenthető, hogy immár hónapok óta az egyik kedvenc zenéje Zabielanak.
A történet minden otthon barkácsoló producernek tanulságos, igenis megéri gürizni a promók szórásával, sosem lehet tudni, hogy éppen melyik világsztár fedezi fel rejtélyes módon magának és csinál belőle slágert. Péter önbizalma érthetően visszatért. Köszönjük neki, hogy megosztotta velünk is a sztoriját.











Lagra | 2011. 12. 31., 14:11
Húúú ez keell! Zebrának meg további sok sikert!
ez mitől bomba? | 2012. 01. 2., 17:04
he? Mitől? attol hogy Zabiela jacca’ meg nem nagy zene, es a tehetseges progyuca’ sem fog nagyon elorebb jutni. itthon ugyis mindenki leszarja. amugy szebbet fingok.
elze | 2012. 01. 4., 07:36
” amugy szebbet fingok ”
Hallod annyira pozitív és kedves ember lehetsz.Ha már nem érdekel, hogy egy honfitársad -ebben az iparban ahol elég nehéz elindulni amúgy is- némi sikert ért el akkor legalább ne írnál be ilyen rosszindulatú posztot.
Ha szebbet fingasz akkor remélem egyszer összecsinálod magad, ezt rögzíted is és akkor Te is felkerülhetsz a u2b-ra egy produkcióddal.
justin_c | 2012. 01. 4., 09:51
lehet hogy szebbet fingasz de Zabiela – és ami még fontosabb – a közönség láthatóan elég komolyat csapat rá
mike | 2012. 01. 4., 18:26
@ez mitől bomba?
Te akkor valami dábtepp lávör lehetsz… Nemhogy örülnél, hogy ‘közembernek’ is van kilátása, nem pedig annak akinek apuci vállalkozó és megveszi az egész diszkót csakhogy a kisfia hobbijának eleget tegyen
trmstrss | 2012. 01. 5., 23:52
pontosan… tipikus magyar mentalitás… :// és mennyi ilyen ember van itthon, aki egy másik honfitársa sikerének nem tud örülni! SZÁNALOM!
de neki hatalmas gratuláció, további sok sikert neki