Zsidózással, fenyegetéssel küldték haza Palotait a Sziget zárónapján

És még Palotai Zsolt örülhetett annak, hogy ennyivel megúszta a dolgot a lincshangulatú sátorban, miután hajnali 5 óra után a kedves és kulturált biztonsági szolgálat úgy döntött, a bulinak vége.

Vannak emberek, akiknek nem kell magyarázni az érdemeit, nem kell felsorolni eddigi karrierjét, a tisztelet és az elismerés vakon jár nekik. Palotai Zsolt biztosan közéjük tartozik, a hazai elektronikus zenei kultúra múltjának, jelenének és jövőjének meghatározó személye, aki nélkül aligha tartana itt ez a szcéna, ahol.

A Sziget Fesztivál vasárnapi záróestjén azonban a biztonsági szolgálat olyan megalázásban részesítette, amire bizonyosan csak Magyarországon kerülhet sor. A szerződés szerint reggeli 6-ig tartandó bulit 5 óra után néhány perccel két biztonsági figura zárta le azzal a kísérő szöveggel, hogy “azonnal kapcsold ki a zenét, különben leütünk”. Miután Palotai megpróbálta normális hangnemben megbeszélni a dolgokat, még jól le is zsidózták a színpadon mindenki hallatára – pedig nem az, de mit is számít ez. Az eset után még 20 percig “őrizték a rendet” a kellemes megjelenésű urak, majd távozásuk után a közönség tapsolni kezdett – ekkor fenyegették meg Palotait újra, hogy meg ne próbáljon bármit is feltenni.

Az eset azonban nem volt egyedi az idei Sziget Fesztiválon, elmondások alapján a Cöxpon helyszín mellett szinte az összes többi színpadon is hasonlóan vetettek véget a bulinak, és nem csak vasárnap este. Arról nem is beszélve, hogy a biztonsági személyzet rendszeresen és folyamatosan kutyaként kezeli a súlyos ezreket kifizető vendégeket, és a szóbeli alázáson túl nem egy esetben lehetett hallani komoly verésekről is.

Az eset után szinte biztosra vehető, hogy az eddig minden Sziget Fesztiválon zenélő, és mindig óriási bulit csináló Palotai soha nem teszi be a lábát a fesztiválra, mint ahogy mi sem megyünk többet erre a rendezvényre. Vérlázító és bicskanyitogató, hogy bármilyen rendezvényen megtörténhet ilyen, és nem csak a rengeteg pénzt otthagyó bulizni vágyó vendégekkel, hanem a meghívott művészekkel is. Szégyen, hogy a Magyarország hungarikumaként emlegetett Sziget Fesztiválon ezt mutatjuk a külföldiek felé, egy olyan rendezvényen, ahol 12 ezer forint egy napijegy (ár-összehasonlító cikkünket itt olvashatod) és 50 ezer forint fölötti a bérlet.

A nap további fejleményeiről (Sziget sajtóközlemény, hangtechnikus biztonsági alkalmazottak korábbi baklövései) ITT olvashatsz.

ITT pedig Palotai Klubrádiós interjúját hallgathatod meg keddről.

Címkék:  |  | 

40 Hozzászólás

  1. macadam | 2010. 08. 16., 11:44

    http://www.origo.hu/itthon/20100811-szocs-geza-kulturalis-allamtitkar-a-szigetre-latogatott.html

    a résztvevő magyarokat megkérték, hogy ne égessék az országot. a “szekusoktól” ez úgy tűnik nem elvárható…szégyen.
    személy szerint számomra azért is elszomorító ez, mert a corvin tetős rewindokon rendszeresen ott vagyunk a barátaimmal, és ilyen közvetlen előadóval, aki szivesen összeakaszkodik 4 részeg hülyével egy fotóra ritkán találkozni.

  2. hetijegy | 2010. 08. 16., 13:18

    50ezres hetijegy? Mindenki a 35ezres rendezői/vip jegyet vette kéz alatt számal nélkül. Hatalmasat kaszáltak vele.

  3. Monic | 2010. 08. 16., 14:25

    Ugyanezek a “jó” emberek fel vannak háborodva, ha a szomszédos népek qvamagyaroznak, de cigányozni, zsidózni azt tudnak. De politikai nézet alapján nem lehet munkavállalót alkalmazni.

  4. marky | 2010. 08. 16., 15:02

    magyar gárdát a szigetre !!! :D

  5. Dévid | 2010. 08. 16., 15:16

    De IQ szintet lehetne mérni az alkalmasságikon, hisz az komolyan befolyásolja a munkavégzés minőségét.

  6. justin_c | 2010. 08. 16., 15:17

    nem azért de azt reméltem hogy a kormányváltás után ez az állami pénzekből életben tartott erőszakszervezet ami in-kal néven működik végre megy falunapot biztosítani (bár ott is gyilkolnak a körözött “vagyonőrök”).

  7. cuclis | 2010. 08. 16., 15:45

    Szégyen ez az egész ország ahogy van. Lassan oda jutunk hogy szégyen lesz magyarnak vallani magunkat. Külföldön jónéhány népnek megvan a maga véleménye rólunk…hála az ilyesféle történéseknek.

  8. morden | 2010. 08. 16., 16:20

    Én is láttam egy szép jelenetet szigeten az inkáltól, minden teketória nélkül nagyszínpad előtt egy ásványvizet locsoló emberkét be akartak rantani az inkálosok a kordon mögé. Jellemző, hogy a 45 kilós ropi külfödit a jólmegtermett és kiválóan képzett szekus nem tudta elkapni, simán elfutott előle a srác miután felfogta hogy mi történik. Szerintem komolyabb szituációt biztos vagyok benne hogy nem tudna megoldani az inkál, csak az arca nagy.

  9. kókaiisi | 2010. 08. 16., 16:24

    Igen komolyan belemerülhetnék a témába, úgy globále és magyarilag…. Sajnos fölösleges ! Nem teszem.
    Csak annyit kérdeznék : ki megy el ma Magyarországon biztonsági őrnek, vagy rendőrnek ? Ez a nemzet mentálisan halálra van ítélve !

  10. mike54 | 2010. 08. 16., 16:42

    “ki megy el ma Magyarországon biztonsági őrnek, vagy rendőrnek?” ugyan azok mint más europai országban. Azt gondolja megin mindenki, hogy ilyel cas Magyarországban történik…hát sajnos nem igy van. Bár hol, bár mikor.

  11. John Preston | 2010. 08. 16., 16:42

    hetijegy: akkor jövőre egy héttel korábban beszéljünk, és szerezz már nekem “35ezres rendezői/vip jegyet” :)

  12. Achtis | 2010. 08. 16., 16:54

    menjen a tököm a szigetre… kb ingyen se mennék ki, inkább valami családias hangulatú szabadtéri party, normális emberekel. (nem szeretem ha úgy bánnak velem, mint egy darab szarral)

  13. haver | 2010. 08. 16., 16:54

    A Volt fesztiválon is hasonló eset történt. A biztiőrök akarták abbahagyni a bulit, de a lelkes közönség (fél 8 kor) még többet akart:) és kapott is. Ott nem volt fenyegetőzés. De a mindenkori szervezőknek üzenem, hogy pontosítsák a “biztonsági őrök” szolgálati követelményeit és a szervezők vegyék a fáradtságot hogy ha úgy adódik egy fellépőnek ŐK szóljanak és ne a teljesen másra való szekusok! A szigetes eset is egyértelműen a SZERVEZŐK felelőssége és bunkósága, szerencsétlen, primitív biztonsági őrtől mit várhat az ember….

  14. crossfader | 2010. 08. 16., 16:58

    John Preston | 2010. 08. 16., 16:42
    Én annyiért vettem a szervezői jegyet. :P
    (számla nélkül természetesen)

  15. Tibibá | 2010. 08. 16., 17:04

    sajnálom Dj Palotait.
    Mit képzelnek magukról,ezek a szarfaszú legtöbb esetben 6-8 általánossal rendelkező nagyfejű majmok………………
    Na ez ma Magyarország!!!

  16. Spikee | 2010. 08. 16., 17:04

    A Sziget program szerint a buli reggel 9ig tartott volna…

  17. Póncsi | 2010. 08. 16., 17:04

    Elszomorito. Errol beszelek mindig a barataimnak, hogy ez nem lehetseges, ilyen a vilagon nincs. Tudni illik sajnos ez TÉNYLEG csak itt megy,(kulfoldon nagyon nagyon sokat éltem és mozgok is, de én még ilyennel nem talalkoztam-párját ritkitja-) mert a magyarok nem értenek a vendéglátás fortélyaihoz, magát a koncepciot abszurd mértékben diszinterpretálják. A “vendéglátó van a vendégért” itthon ismeretlen kifejezés miatt biztos vagyok benne, hogy tobb ezren dontenek ugy minden evben, hogy nem latogatnak tobbet akár ide, akár egy itteni rendezvényre……

  18. Oli | 2010. 08. 16., 17:19

    Sajnos az elmult evek a tehetsegteleneknek, butaknak, vegzettseggel nem rendelkezoknek, tolvajoknak, hazaaruloknak adtak hatalmat… ahogy ez az elmult 50 evben is volt. Mikor ebred mar fel Magyarorszag es semmisiti meg a sopredeket? Minden szinten bekuszik az elnyomas az eletunkbe… nem kell messzire menni, meg egy kulturalis esemenyen is, az ember szabadidejeben egy fizetett szolgaltatson is inzultaljak… vagy akar meg verik az en mercemmel homo sapiensnek aligha nevezheto alakok… Szegyen. Es azokra is akik ezt turik…

  19. Kitty | 2010. 08. 16., 17:26

    Elszomorító hogy mi folyik itt Magyarországon… Sziget engem amúgy se hívogat… Nevetségesnek tartom hogy egy világhírű Dj-t egy ilyen 8 általánossal rendelkező szét cocainozott madár hogy képes ilyen primitív módon beszélni…Gyalázat… Palotainak szinte minden egyes fellépésén ott vagyok ami Budapesten van tisztelem. De ez most kiverte a biztosítékot ne csodálkozzunk ha majd egy bulit se vállal el..

  20. Auster | 2010. 08. 16., 17:32

    Egy kicsit sem lepődtem meg a sztorin. Évek óta mondom, hogy Sziget NO!
    Néhány évvel ezelőtt már besokalltam attól, amiről mostanában szól.
    Valóban nem normális, aki kifizet annyi pénzt, hogy kimehessen.
    Idén is kaphattam volna jegyet ingyen, de nem kellett.
    Ha ők fizetnének nekem, akkor sem mennék!!!

  21. Ád*m | 2010. 08. 16., 18:14

    Ezt nem hiszem el komolyan ilyen faszom országban élünk?? Ahol egy rendezvényen a BIZTONSÁGI ŐRÖK küldik el a fellépőt “Tűnj innen zsidó”elnézést de erre normális reakcióm nincs BASSZÁTOK MEG AZ ANYÁTOK!!! Ilyenkor hol vannak a szervezők???? Vagy mi ez egyáltalán? Hogy a faszomba történhet ilyen meg, és nem ez az első példa ilyen jellegű dolgokra. És teljesen mind1 hogy ki a fellépő meg hogy milyen zenét játszik. Ilyen nem történhetne meg én pl kibaszottul beperelném a faszom sziget faszom rendezőit egy ilyenért.

  22. Béé | 2010. 08. 16., 18:28

    A kurva inkálos köcsögök… engem is megvertek 2007ben csak mert jó éreztem magam… :) a köcsög szekusok

  23. Bálint | 2010. 08. 16., 19:23

    Végigtáncoltam a bulit az első sorban mindent premierplánba láttam. Két ilyen kis feszítős “jöjjön fel bárki a színpadra jól szétb***om” kiállású arc volt, a közönséget is eléggé méregették, de Zsoltot is komolyan fenyegették, vitatkoztak vele, bár én nem hallottam mit mondtak pontosan de a látvány is bőven elég volt. A vicces, hogy soha nem láttam még palotait feldúltnak, ma reggelig.
    Szemét IN-KALosok, egyébként nekem is ez volt az utolsó szigetem, ez feltette az i-re a pontot.

  24. Pizsák | 2010. 08. 16., 21:31

    Aki a partisátorba nem jutott be 12 ezerért Infectid mushroom koncertre és szóltak érte azokat is ütötték, vágták

  25. sorabora | 2010. 08. 16., 22:52

    idióta seggarcú barmok, akik nem tudják, hogy papa mit is tett le az asztalra… felháborító, hogy ilyen állatok dolgoznak a szigeten. arról nem is beszélve, hogy az a sutribunkó, aki félidőben lehúzza a partyt, ezért van megfizetve és ez a dolga. de ez van. ilyenek a magyarok… egy külföldi fesztiválon sem engedhetik meg maguknak ezt a kidobók. mindenhol jól képzett szakemberek dolgoznak és nem 8 általánost végzett vadbarmok, akiknek nem mellesleg az a hobbijuk, hogy zsidóznak, miközben fogalmuk sincs arról, hogy ez mit jelent…

  26. Corey | 2010. 08. 17., 05:30

    …és akkor arról ne is essen szó, hogy az IN-KAL vezetője milyen származású… ennek tükrében viccesebb azért a story, illetve kiváncsi leszek, hogy mit fognak kapni a biztiőrök, ha megtudja a főrabbi:D

  27. Sammy | 2010. 08. 17., 08:48

    A Dunaújvárosi Vasműben is ezek a gyökér IN-Kal-osok “őrzik” a rendet! Halljátok ezek ilyen akcióhősöknek vagy rendőröknek érzik ott magukat… (az összes egy nagy tróger senkiházi csicska!) Palotai nem ezt érdemeli! Ledöbbentem e hír hallatán :(

  28. macadam | 2010. 08. 17., 10:42

    hehe, ezen jót röhögtem: ” Halljátok ezek ilyen akcióhősöknek vagy rendőröknek érzik ott magukat… ” Lehetséges, hogy a kiképzés annyiból áll, hogy megnézik a Die Hard és a Halálos fegyver quadrológiákat :D

  29. Ti0 | 2010. 08. 17., 12:46

    Már évek óta ki vagyunk ábrándulva a Szigetből…
    A szervezők élükön Gerenday “év menedzsere” úrral az inkál szekuritátéval karölteve rablókapitalista – terrorista módjára folyamatosan arcon köpi azokat a MAGYAR (és külföldi) fiatalokat akik az első milliókat dobták össze. (érdekes, h ők is milyen könnyen felejtenek)
    Sikerült az évek során elérni azt, hogy míg korábban a külföldiek voltak a vendég szigetelők és mi Magyarok ŐS-SZIGETLAKÓK, mára a Magyart csak akkor látják szívesen ha sokat költ. Megis látszik, hogy alakult át a vendégek összetétele (és a program)…
    Egyébként én NEM gondolnám, hogy ma “EZ” Magyarország, mint ahogy sokan írják. Budapesten lehet, hogy ez a helyzet, de vidéken még azért élnek nomális emberek… (elnézést a normál Bp.iektől, természetesen mindenhol vannak kivételek)

    1 szó mint 100. A szevezők szétverték azt az imázst, hogy “kell 1 hét együttlét”. Sok vidéki fiatalnak ez volt az igazi nyaralás, ezt vártuk egész évben és minden évben itt találkozhattak az “országos cimborák”… de ez már már nem más, mint külföldiekkel és pénzesebb sznobokkal felhigított f.o.s. pénzgyár. tőke paradicsom, fejőstehén, presztizsprogram, ez egy ex-hungarikum… egy lejáratott, lebutitott megdiszkó…

    Palotai pedig jól teszi ha nemet mond, nem csak a szigetere, de az összes “sziget kft.” által szervezett rendezvényre és bojkottra hivja rajongóit… végülis nekik a jelek szerint semmi veszteni valójuk nincs.

  30. Berta Zsolt | 2010. 08. 17., 14:02

    Az “amire bizonyosan csak Magyarországon kerülhet sor” vélekedést túlzásnak, valótlannak és rosszindulatúnak tartom. Izomagyú, erőszakos, nagyképű, ostoba barmokból jól el vagyunk eresztve, az igaz, de hogy egyedülállóak lennénk a világon, vagyis hogy ez hungarikum lenne, azt nem hiszem.

  31. obszu | 2010. 08. 17., 14:39

    Az a baj az in-kal -os biztonsági őrökkel,hogy a többségük valóban erős, nagy, leaprít bárkit,ha kell,de…..tényleg egyedülállóan tufa ,buta paraszt..A korábbi melómból kifolyólag nagyon sok féle-fajta stbstb biztonsági őr cég alkalmazottal kellett kommunikálnom,de az in-kal-osok..kiemelkedően hatalmista, buta, gyökerek,akik a “hatalmukon” kívül semmit/senkit sem tisztelnek…Úgy gondolom..megjegyzem lehet,hogy rosszul,hogy egy biztonsági őrnek az a dolga,hogy akkor szabályozza be az embert,amikor arra a többi emberke testi-, vagy az esetlegesen őrzött objektum, terület stb. védelmében erre valóban szükség van,nem pedig úgy,ahogyan éppen az ő kedélyállapota ,stílusa, gondolkodásmódja, szimpatikus vagyok neki vagy sem..stb. hatására szeretné….Ebben az esetben..nem neki kell megmondani,hogy mikor legyen vége a bulinak…nem ők a főnökei az adott rendezvényen résztvevőknek,hanem max…a szervezők..tehát, ha mondjuk 5-ig szól a munkaidejük,de az esemény 6-ig tart… azt jelezzék a főnöküknek a főnökük a szervezőknek és a szervezőkkel kell lejátszani a meccset nem a vendégekkel meg a fellépőkkel……szerintem a jó szórakozóhely,ha zárt , ha nem…az,ahol a biztonsági őrök nem főnökősködnek,hanem..egyszerűen végzik a munkájukat… :)

  32. mandula | 2010. 08. 17., 15:45

    Jo reggelt, Magyarorszag! Fullgaz!!

  33. sss | 2010. 08. 17., 16:13

    najó azért tavaly volton reggel már megőrülve tapsolt a nép Palotainak, hogy még tíz perc zenét nyomjon ő meg csak ült fél órát és nézte, ahogy szenvedünk zene nélkül…

  34. Pet | 2010. 08. 17., 16:22

    Tudjátok a legrosszabb a dologban hogy ez a Sziget volt a legfejetlenebb/szervezetlenebb mióta én kijárok. Kb. a tizedik alkalommal. Olyan dolgok megtörténhetnek amiket el sem hisztek. Dolgozni vagyok kint már egy ideje, és néhány érdekes dologgal kellett szembesülnöm :) Pl. a biztonsági szolgálat mint olyan idén a rend bontásáért és nem annak fenntartásáért volt felelős. Szegény Palotai pont szenvedője volt az egyik ilyen esetnek. Bár azt se feledjük el hogy a legnagyobb esőben leszűkítik a party-aréna bejáratát két gyökér szekuricsivel hogy egy tócsán keresztül kelljen bemenni. Jaa a másik hogy a party-aréna független a szigettől. Külön vip kell hozzá, és külön őrök vannak. Akik szintúgy nincsenek tisztában sem a saját, sem a résztvevők alkotmányos jogaival. Cáfolnék itt néhány embert. külföld sem a mennyország, ott is vannak hibák, de többnyire le tudnak bonyolítani egy fesztivál kevesebb látványos hibával.

  35. Niels L | 2010. 08. 17., 18:23

    Amikor elkezdtem bulizni járni 1996-ban akkor P.Zsolti “bácsi” volt a kedvencem és bár már öregszik szegényke akkor is le a kalappal elötte hogy még mindig döcög,és döcögteti a népet.
    Ezentul soha be nem teszem a lábam a szigetfesztiválra tekintettel erre az esetre és kérek mindenkit aki szereti Palotai papát kicsit is tegyen ugyanigy..

  36. Foxy° | 2010. 08. 18., 10:53

    szégyenletes, minden szekus többet hisz magárol mint ami:dolgozó és nem főnök, vezető, isten, király!

  37. ezvan | 2010. 08. 18., 12:34

    Tipikus magyar mentalitás. ” Nekem szar, legyen neked is szar.”

  38. szigetfail | 2010. 08. 19., 14:15

    Megy a levesbe a sziget is és az inkal sec. összes börtön töltelék alkalmazottjai. Kik vagytok ti ? Alig várom, hogy induljon a következő fesztiválotok 7 ezer jegy biztos mínusz és a fizu se lesz ilyen dagi.

  39. györgyi | 2010. 08. 20., 03:26

    Londonban melózom.10évvel(18VOLTAM)ezelött alegjobb party élményeim a drum and bass bulikkal indult -Cadik-Palotai…MOST a francia kolléganőm húú miután megtudta,h magyar vagyok nem győzte mondani,h elismerése mert épp szabira megy hisz megy a legnagyobbeurópai fesztiválra hozzánk a SZIGET FESZTIVÁLRA!!!!!!ÉN nem mentem – mindig is büszke voltam az otthoni bulikra …meg itt kinn pláne hangoztatom,h magyar vagyok mert nálunk van zene kultúra és ezek után igen ELSZOMORÍT,h ilyenek történnek otthon.Puszi mindenkinek pláne neked-Palotai,Cadik meg a Jailhouse-nak is :D

  40. Flaki | 2010. 08. 27., 17:27

    Nagyjából mindent elmondtak előttem, felháborító és szomorú hogy ilyesmi megtörténhet – egy valamit szeretnék csak ehhez hozzáfűzni, idén EFOTT-on Ludmillán hajnal hatkor mi együtt partiztunk a biztonságiőrökkel és egy strandlabdával hülyültük végig az utolsó fél órát, Fruzsi meg csak mosolygott és betett mégegy és mégegy “utolsó” számot, oltári volt. Lehet ezt így is…

4 hivatkozás

  1. 2010. aug 16.: írta: In-Kal Security, a Sziget rákfenéje : DJ codex
  2. 2010. aug 17.: írta: dj zsidó « The Unique AllStarz blog, fórum…
  3. 2010. aug 18.: írta: Palotai vs Sziget update – interjúval! : DJ codex
  4. 2010. szept 27.: írta: DPU október: sztárok futószalagon : DJ codex

Sajnáljuk, de ehhez a cikkhez nem lehet hozzászólni.